Virágzásának kora.

Full text search

Virágzásának kora.
Göncz eredetileg német telepitvény volt, még a XV. században is Künzelsdorfnak hivták. Német nevek még ma is nagy számmal fordulnak elő. A Bebekek után a királyok birtoka lett; a most romjaiban heverő páloskolostort még a Bebekek alapították. Ugyanebben a században már hires volt a város borkereskedéséről; a gönczi hordó általános mértékegység lett a Hegyalján és még ma is ösmeretes.
Virágzásának kora a XVI. századra esik. Abauj vármegye, mely felváltva Garadnán, Gönczön, Forrón tartá üléseit, végre Gönczöt választotta rendes székhelyül, míg 1647-ben Kassára nem költözött át.
A reformáczió, melynek talaját valószinüleg már a huszita csehek előkészitették, hamar meghonosodik benne, s Kálvin tanának legerősebb vára lesz. A kalvinista vallás terjedésével karöltve járt magyarosodása. Pár évtized alatt egészen megmagyarosodott.
Midőn Károli Gáspárt 1560-ban az eklézsia első papjának meghivták, mint Benczédi Székely István utódját, már akkor kész magyar egyházra, még pedig népes egyházra talált, melynek már két lelkészre volt szüksége. A kettős lelkészség 1695-ig állott fenn.

GÖNCZ. – A RÓM. KATH. TEMPLOM.
(Saját felvételünk)
Károli Gáspár, az első magyar biblia 332forditója megalapította a hires gönczi ref. iskolát, mely Pelei János rektor vezetése alatt csakhamar számottevő intézetté növekedett és megnyerte a jeles Szenczi Molnár Albertet is.
Károli Gáspár a nagyrészben már a református hitet valló Kassa-völgye (mint akkor a Hernád mellékét nevezték) papjait 1565-ben zsinatra hívta össze Gönczre. E zsinat 21 pontba foglalt határozatot mondott ki Egri Lukács, a szentháromságtagadó ellen, a kit ezután Kassán Schwendi Lázár főkapitány, mint eretneket börtönbe vetett.
Károli nevével és Gönczczel elválaszthatatlanul egybe van forrva a protestáns egyházak és a magyar irodalom büszkesége, az első magyar biblia, melyet Károli 1586-ban kezdett ott fordítani s 1589-től 1590-ig nyomtatta ki Vizsolyban. A nagynevü pap és iró 1592-ben halt meg. Sírkövére a következő feliratot vésték:
„Patria Karolinum, Hospitiam Vitenberga, Cattedra Et Tumulus magnó Göntzia terra viro est.”
Ezt Szirmai 1808-ban következőleg magyarosította:
„Néki hazát Károl, Wittenberga tanitVa neVet s hirt, Göncz papi székbe ViVén, VégteMetőt is aDott.”
Károli szobrát, mely Mátray Lajos műve, 1890. szeptember 14-én leplezték le nagy ünnepélyességgel.

GÖNCZ. – GRÓF ERDŐDY PÁLFFY MIKLÓSNÉ KASTÉLYA.
(Saját felvételünk)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me