Ipari oktatás.

Full text search

Ipari oktatás.
A XVIII. század végén kedvezőbb körülmények köszöntöttek be. A gazdasági viszonyok mindinkább konszolidálódtak, béke volt az országban és habár a kassai ipar régi jelentőségét extenziv kiterjedésében többé nem nyerte vissza, de a felvidék piaczain jelentékeny pozicziókat vivott ki magának s azokat meg is tartotta. Hogy már ez időben az iparosok iskolai oktatására is figyelmet kezdtek forditani, bizonyitja, hogy 1788-ban Simay Kristófot, a kassai normális iskola rajztanitóját a városi tanács egyszersmind az ipariskolai rajztanitással is megbizta.
A XIX. században a kassai ipar a fejlődés terén folyvást előrehaladt, 235a város magasabb polgári és katonai hatóságok székhelyévé lőn, ismét nagyobb forgalom fejlődött ki s a kassai vásárok jelentékenyen megnépesültek. Nagyobb iparvállalatok is keletkeztek abban az időben; nevezetesen 1804-ben egy porczellángyár felállitását engedélyezték, 1832-ben két dohánygyár és két porczellángyár állott fenn a városban, utóbbiak közül az egyik Temesvárott, Szegeden és Aradon állandó, Pesten és Debreczenben pedig vásári raktárakat tartott fenn. 1836-ban már három dohánygyár és két kőedénygyár volt, 1843-ban két burnótgyár, egy kőedénygyár, kályhagyár és bőrgyár. Ugyanez évben állitott fel a kassai jótékony nőegylet a szegények házában posztókészitő gyárat, melyet 1846-ban e czélból alakult társaságnak engedett át. Végül 1844–48-ban több szesz- és likőrgyár keletkezett.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me