Hadszintér.

Full text search

Hadszintér.
A Kárpátok duklai depressziói, valamint a Tárcza és Alsó-Hernád dél felé tartó folyása természetszerűleg jelölték meg azon főközlekedési irányt, melyben elődeinknek északi szomszédaikkal kereskedelmi szempontból érintkezésbe kellett lépniök; ugyancsak e vonalon kellett azon seregtesteknek is mozogniok, melyek érdekeiknek fegyveres módon való érvényesitése végett, az észak felől közeledő ellenséggel szemben majd mint védők, majd mint támadók léptek föl.
Ezen természetes útirány Abauj-Tornavármegyére eső hernádvölgyi része egy a megyén északtól délnyugat felé végighúzódó és Kassánál körülbelül 3000, Szikszónál azonban már 7000 lépésnyi széles és bőtermésü földszalagot alkot, melynek széleit gazdag erdőségek övezik. Jelentékeny szélessége, folytonos fejlődésben levő úthálózata, leginkább pedig az a körülmény, hogy az Alsó-Hernád völgyébe több oldalvölgy nyílik, mely utóbbiak a közlekedést egyrészt a Felső-Vággal és a Sajóval, másrészt a Bodroggal és további folyamatban a Felső-Tiszával jelentékenyen előmozdítják, s igy a működő csapatoknak az oldalirányban való csatolását úgy a védőre, mint a támadóra nézve lehetővé teszik, minősítették Abauj-Tornavármegye területét arra, hogy nemcsak átvonuló vidék gyanánt szerepeljen a hadjáratok történetében, hanem nagyobb jelentőségü hadműveletek lebonyolítására is felhasználják.
Nem említve azokat az orosz és lengyel csapatok átvonulását, melyek az 1046, 1060. és 1064. években, mint Endre, Béla és az utóbbinak három fia: Geyza, László és Lambert herczegek szövetségesei északról hazánkba törtek, továbbá Kálmán király 1099-iki szerencsétlen orosz hadjáratát, mely alkalommal a magyarok Przemysl várát eredménytelenül ostromolták, a felvidéket és különösen Abaujvármegyét Kálmán királynak hernádvölgyi hadjárata teszi először fontosabbá a magyar hadtörténetben.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me