Bácsújfalu.

Full text search

Bácsújfalu.
Bácsújfalu. A hódsági járásban fekszik. E községet Batthyány József kalocsai érsek telepítette a maga puszta birtokán, Bács várostól éjszakkeletre, a városhoz tartozó Derzsa és Nagybancsa nevű földterületen, a vármegye határozata értelmében, a Kulpin-ból elbocsátott új telepesekkel. Ezekkel Batthyány érsek 1758-ban kötötte az első úrbéri szerződést. A telepítésnek még csak nehány régibb szerb telepes volt útjában; az érsek ezeknek 1758-ban megengedte, hogy onnan 1759. évi Szt. György napjáig elköltözhessenek, de házaik feltétlenűl az új telepeseknek kellett eladniok. Ez új telepnek, a melyhez Szelencse puszta is tartozott, 1758-ban még nem volt neve, a következő évben már Érsekújfalu-nak nevezték és pecsétjén ez a felírat volt: „Érsek Ujfalu (tulajdonképen hibásan Eksek Ujealu) 1759.” De a nép pusztájáról Szelencsé-nek is nevezte. Ez a Szelencse hihetőleg a régi Szőlős helységnek tartotta fenn emlékét és Szelencse névalakban már a török defterekben találkozunk vele. Az 1760-as években is többnyire Érsekújfalu-nak és néha Bácsújfalunak mondatik, mely utóbbi név a későbbi években szokottabb lett. Későbbi vésetű pecséten a körirat: „Bács-Ujfalu 1789.” A pecsét belsején mindig egy szívből kinövő fa van feltüntetve, melynek mindkét oldalán egy-egy szarvas ágaskodik; a szív mellett a falusi jelvények: szántóvas és csoroszlya. 1770 őszén 124 róm. kath. család jött ide. A falut ez időtájt ismét Érsekújfalunak mondják. Kérik, hogy a falun a régibb lakosoktól hátramaradt adót ne követeljék többé. Az 1758. évi úrbéri szerződést a királynő rendeletére 1773 május 12-én megújítják. Az érsek örökös jobbágyainak nevezi a falu lakosait, a kik, az aláírásokból következtetve, mind magyarok. A falu Szelencse pusztát bírja haszonbérben, s a bácsi magtárból 940 pozsonyi mérő gabonát kell az érsek magtárába felfuvaroztatni. Bírót és esküdteket a falu az uradalomtól kijelölt egyének közűl tartozik választani. A vadászat általánosan tiltva van, csak süketfajdra szabad vadászni, ebből azonban minden hatodik párt be kellett szolgáltatni; farkasok ellen viszont hajtóvadászatra vannak kötelezve. Az 1778. évi vármegyei összeírás szerint Bácsújfaluban 121 gazda, 46 házas és 13 házatlan zsellér volt. 1788-ban filiából önálló róm. kath. anyaegyházzá lett, de a templom már 1794-ben épűlt, az ág. evangélikusoké pedig 1870-ben. 1886-ban nagy tűz pusztított a községben. A lakosok temetkezési egyletet tartanak fenn és nagy részük kendertermeléssel és feldolgozással és zsákvászon-szövéssel foglalkozik. A község kétszer is leégett és pedig 1886-ban és 1899-ben. A község földterülete 5635 kat. hold, ebből a községé 798 és a kalocsai érseké 723. Az 1900. évi népszámláláskor Bácsújfalun 3135 lélek volt 544 házban. Anyanyelv szerint 65 magyar, 43 német, 2985 tót, 40 szerb; vallás szerint 1436 róm. kath., 1640 ág. ev., 25 izr., 35 egyéb. Van itt posta, de a távíró és a legközelebbi vasúti állomás Paripás. Ide nem messze fekhetett valahol az elpusztúlt Dál község, mely 1410-ben a Keresztúri család birtokaként bukkan fel az oklevelekben. 1480-ban már a Tallóczi Bánfi család kezén van, 1492-ben a Doroszlai Kis családé és 1504-ben Korvin Jánosé.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me