Díván.

Full text search

Díván.
Egy másik mulatságuk a díván, a melyet, Iványi szerint, erkölcstelen iránya miatt a szabadkai városi hatóság már 1745-ben eltiltott. A tilalom ellenére azonban máig megmaradt. A „díván” török eredetű szó és „beszélgetést” jelent. Szorosabb értelmében a díván a felnőtt leányok gyűlőhelye, a hol egy öregebb anyóka (nana) felügyelete mellett a legények látogatását fogadják. Esténként szoktak összejönni, de mulatozásuk zene és táncz mellett a késő éjjeli órákba is belenyúlik. Ezeken a szülői ellenőrzés nélküli összejöveteleken történnek a szerelmi vallomások; de sokszor duhajkodás, verekedés színhelyei a dívánok. A legény, a ki valamely díván látogatására megy, köteles magával zenét vinni. Ugyancsak zenével szokták magukat a legények dívánról-dívánra kísértetni. Baján már csak a szűkebb szomszédság gyűlik össze dívánra, a szokás általában kisszerűbb. A mód sincs meg hozzá olyan mértékben, mint a gazdag Szabadkán.
A kóló-kon főleg a dívánokat rendező leányok szokták visszaadni látogatásaikat a legényeknek. A „kóló” szónak tágabb értelemben vett jelentése „kör” s tánczuknak is kóló a neve; mindamellett szorosabb értelemben azt a helyet (kocsmát, parasztház udvarát, kocsmai termet) jelenti, a hol a két nem fiatalja vasár- és ünnepnapok délutánjain össze szokott jönni. Leányok, menyecskék, legények összefogott kézzel körbe állanak s duda vagy tambura hangjára körben forogva, egész testüket rengetik, de lábukat alig emelik fel a földről.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me