Szent-Iván-nap.

Full text search

Szent-Iván-nap.
A Szent-Iván-nap szokásai az utóbbi két évtized leforgása alatt, a mint azt megfigyelések bizonyítják, rohamosan színtelenedtek. Romjai az egész bunyeváczok lakta területen megtalálhatók. A tűzugrálás szokását a szabadkai néphit a következőképen magyarázza: Jézus midőn a zsidók üldözték, egy faluba menekűlt. Árulás következtében a zsidók ezt megtudták és nyomon követték. Útközben valaki megmondta nekik, hogy abban a házban keressék, a melyik előtt tűz ég. A midőn azonban a faluba értek, minden ház előtt ott lobogott a máglya. Az ugrálás felsőszentiváni hagyomány szerint viszont annak az emlékét őrzi, hogy a mikor Mária felkereste Erzsébetet, e látogatás alkalmával Keresztelő János, a ki akkor hathónapos volt, felsőbb isteni erőnél fogva anyja méhében megmozdúlt (ugrált). Ugyanott karra függesztett koszorúval ugrálnak, a melyet Szent János-virágból kötnek. Szabadkán a szent tűznél meggyújtott csóvákkal megkerülik a dinnyeföldeket, hogy nagy dinnyéik teremjenek; Bokodon a máglya fölött áthajított koszorút a káposzta közé dobják, azt hivén, hogy megóvja a férgektől s a káposztafejek nagyra nőnek. Másutt megtapossák a tüzet, hogy lábukon pokolvar ne keletkezzék; a Szent Iván-virágból font koszorút ugrálás után kiakasztják a padláslyukon, s ha valaki megbetegszik, megfőzik s vizével megmossák a beteg arczát.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me