A téli kikötő.

Full text search

A téli kikötő.
Még egy fontos intézményt kell megemlíteni, melyért Újvidék már régen küzdött és melyet az újabb politikai események toltak ismét előtérbe. Ez a téli kikötő. Már 1903-ban kilátásba helyezte az akkori kormány, hogy a beruházási javaslattal kapcsolatosan, Újvidéken téli kikötőt építtet. Az akkor politikai viszonyok azonban lehetetlenné tették a beruházási javaslat keresztűlvitelét és így az egész terv egyidőre elaludt. Az újabb politikai események azonban, különösen a magyar-osztrák monarchiának a Balkánon való újabb szereplése, hadászati szempontból is előtérbe tolta Újvidéknek a jelentőségét. A Szerbiával való feszűlt politikai helyzet ugyanis szükségessé tette, hogy a dunai flottilla lehetőleg tartósan az Alduna közelében tartózkodjék, anélkül, hogy Belgráddal szemben foglaljon állandóan állást; erre pedig legalkalmasabbnak látszott Újvidék és a vele szemben fekvő Pétervárad, melynek közelében tartózkodott majdnem az egész őszön át a dunai flottilla. Tél idejére természetesen az egész duani hajórajnak fel kellett mennie Budapestre, noha a hadászati szempontok nagyon is kivánatossá tették volna Újvidéken maradását.
Ezt az újabb tapasztalatot felhasználta a város közönsége és erre a kormány figyelmét felhíva, újból megsürgette oly téli kikötőnek államköltségen való kiépítését, mely a dunai flottilla állandó elhelyezésére is alkalmas lenne. Ugyancsak az 1908. évi október havi közgyűlésében határozta el a város közönsége, hogy egy második honvédzászlóaljat kér Újvidékre helyeztetni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me