A Lévai család.

Full text search

A Lévai család.
Becsei Imre utódai a lévai várnagyságban fiai Vesszős és Töttös lettek. Ez utóbbinak az idejében, 1344-ben, Léva fele a zobori apátság birtokába jutott és a nyitrai káptalan határokkal különítette el. A vár azonban ekkor is királyi birtok maradt. Nagy Lajos uralkodása alatt Léván több ízben tartottak nádori közgyűlést, így 1351-ben, midőn a Vezekényi és Zechei családok igényperét hozták rendbe. 1367-ben a király elrendelte, hogy, jóllehet Léva a királyi várak sorában megmarad, a vár javadalmainak egy részét ad honorem, vagyis hivatalos fizetés és jövedelem fejében László oppelni herczegnek és nádornak adja. Így 1381-ben Deméndy László nagyváradi püspöknek és hozzátartozóinak szintén a vár jövedelmeiből engedték át az ehhez tartozó Garam-Újfalu községet. Azonban Gara Miklós nádor Lévánál gyűlést tartott és azon kimondotta, hogy a vár jószágai elidegeníthetetlenek. De mikor Zsigmond trónra jutott, túltette magát ezen a határozaton, a mennyiben 1395 táján Lévát Sárai Lászlónak, Temes vármegye főispánjának adományozta. Fia Péter használja először a Lévai nevet, ki Vajdafi néven is szerepel, de gyakran Lévai Cseh Péter néven is, mivel a husziták elleni harczokban több ízben kitünt. Zsigmond király kegyeivel halmozta el, úgy hogy nemsokára vajda lett. Hatalmával és befolyásával azonban Léva és vidéke rovására visszaélt. Utóda fia László volt, ki a Cseh melléknevet már elhagyta és csak Lévainak nevezte magát. Sokat harczolt Giskra ellen, de a sághi monostort is megtámadta és kirabolta. Fiát, Jánost csak többrendbeli pereiből ismerjük. Azonban egy 1506-iki oklevél szerint Lévai Zsigmond, János fia, Ulászló király beleegyezésével, Haraszti Ferencznek és nejének engedte át Léva várát és a hozzá tartozó községeket, mint hasonfelű zálogos birtokokat.
Lévai Zsigmond II. Lajos alatt Bars vármegye főispánja volt s a királyi udvarban titkári hivatalt viselt. Midőn az ország a két király között pártokra szakadt, Zsigmond második neje: Petrovich Anna, ki a Szapolyai-párti Péternek a nővére volt, nemcsak férjét, hanem a vármegye legnagyobb részét is a király pártjára vonta. Ezért azután I. Ferdinánd 1529-ben Lévai Zsigmondot hűtelennek nyilvánítja és Léva várát, tartozékaival együtt nejének: Anna királynénak adományozza.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me