A török uralom után.

Full text search

A török uralom után.
Mikor Bihar vármegye, illetőleg Várad 1692-ben megszabadult a töröktől, ismét csak az volt, a mi hajdan, Szent-László korában: puszta, rom.
Újra kellett mind politikailag, mind egyházilag kezdeni és alkotni mindent. Akkori püspöke, Benkovics Ágoston, ki oly szerencsés volt, hogy tizennégy elődjének (1556–1681) csupán „igéret földjére”, székhelyére, el is juthatott és nagynevü utóda, gr. Csáky Imre bírtak elegendő akarattal s kitartással Szent-László szétdúlt művének helyreállítására. Az egyházmegye régi birtokait nagyrészt visszaszerezték, majd templomokat építve, plébániákat alapítva s szerzeteseket telepítve, teljesítették a rekonstruálási feladatot. Rendkivül nehezen ment minden. Míg a XVI. század közepén, alig másfél évtized alatt, a reformáczió a váradi egyházmegye 339 plébániáját elseperte minden kath. jellegü intézményeivel együtt, addig a katholiczizmus immár több mint két százada ötödrészében sem képes eddigi területét visszahódítani.
Megalakult a visszaállított egyházmegye is a régi területen, de némi változással, s e formát megtartotta napjainkig; de erről alább.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me