A Pero-féle lázadás.
A Pero-féle lázadás.
A birtokviszonyok rendezése, a katonai és a vármegyei igazgatás berendezkedése, az egyre súlyosodó katonai terhek, főleg az ország déli vidékén tanyázó ráczok közt, általános elégületlenséget támasztottak, melynek élére Szegedinácz Péter, másként Pero, a pécskai ráczok kapitánya állott. Pero, Matulay Pál hajduböszörményi lakos közvetítésével, összeköttetésbe lépett a tiszamenti, főleg a Békés vármegyében, továbbá Sarkadon lakó és a hajdu-szabadalmak elveszte, másfelől a vallási sérelmek miatt elégületlen kálvinistákkal, a kik között Szilasy István és Sebestyén János, mint afféle öreg kuruczok, Rákóczy visszajövetelének hírét terjesztették, tőle várván sérelmeik orvoslását.
Az elégületlen magyarok 1735. április 27-én Vértesy Mihály bíró vezetése alatt, Békés-Szent-Andráson tartották utolsó értekezletüket, melyen 547Sarkadról is többen megjelentek, de az Érmellékről senki sem jött, bár a megelőző évben Pásztor András sorra járta a községeket.
Míg az értekezleten megjelentek fegyvert fogtak és csakhamar Békés és Csongrád vármegyékben kezdtek garázdálkodni, addig Pero az értekezlet napján Arad vármegyébe tért vissza, hol május 3-án Pécskán összeszedve a ráczokat, Arad elfoglalását tűzte ki czélul; de rajta vesztett, mert még mielőtt sikerült volna neki a ráczokat teljesen megnyerni, az aradi várparancsnok elfogatta.
Hiába olvasták fel Sárándon, Zsákán és Furtán Pero kiáltványát, Bihar vármegye népe nem igen hajlott a felkelőkhöz, söt a zsákaiak feljelentették az ügyet Komáromy alispán tiszttartójának, a ki egy felkelőt elfogatott.
A felkelők ezalatt egész Okányig huzódtak, majd onnan mintegy 1000 lázadó május 7-én Erdőhegy felé vonult. De a Pero elfogatásán okult ráczok, Csorba nevű rácz kapitány vezérlete alatt, még aznap Erdőhegynél megtámadták a lázadókat s azokat teljesen szétverték.
A lázadók közül Sebestyén János, Vértesy és Matulay vezérlete alatt mintegy 100-an az erdőségek oltalma alatt Telegdig huzódtak vissza. Üldözésükre a vármegye is kirendeltetett, gróf Taaffe alezredes pedig Kinizs és Margitta környékére vonult, majd egyesülvén a megyei felkelt nemességgel, május 13-án Telegd körül szétugrasztotta a lázadókat. Matulay Pál Székelyhídon és Debreczenen át menekült, de futása közben elfogatott. A telegdi csetepaté után Taaffa gróf a Hantois és Cordova-féle lovasezredekből 300 lovassal megszállotta az Erdélybe vezető hágókat, a Szilágyság felé pedig, 200 bihari felkelt nemes őrizte a Berettyó völgyét.
De azért a lázadók május 18-án ismét életjelt adtak magukról. Less és Ürögd között egy gazdag serfőzőt kiraboltak s a tettest nem sikerült kinyomozni. Május végén már nyugalom volt a vármegyében. Az időközben összefogdosott felkelőket ideiglenesen Váradon őrizték, honnan augusztus elején Budára szállították őket.
Az egybegyűlt rendkívüli törvényszék itélete következtében Perót és 4 társát elevenen kerékbe törették. Négy felé vágott testrészeik Váradon és Sarkadon az akasztófára függesztettek ki. Bihar vármegye 1736. deczember 7-én tartott bizottsági közgyűlésében foglalkozván ez ügygyel, kijelentették a rendek, hogy a legszigorúbb vizsgálat sem derített ki oly esetet, melyből a lázadás főokául a földesurak rossz bánásmódjára vagy zsarolására lehetne következtetni. (Márki Sándor. Pero lázadása, Akad. értek.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
