II. József halála után.
II. József halála után.
Eközben II. József halálos ágyán (1790. február 20.) összes rendeleteit visszavonván, a nemzeti ellenhatás még hathatósabban nyilvánult. Az összeírási munkálatokat elégették és ugyanazt tették Péchy Imre alispán inditványára József császár összes rendeleteivel, melyeket a ref. templom előtt, a Körösparton égették el, a vármegye által kiküldött bizottság előtt. A mérnököket is kiutasították a vármegye területéről. E tüntetést irja le a következő vers, mely egy akkori ismeretlen nagyváradi alkalmi verselőtől származik.
A nagy-váradi pompa,
mely a’ győzelmes Magyar Korona haza jövetelének emlékezetére a’ Ttes Ns. Bihar vármegye érdemes Rendjei által az 1790-ik esztendőben 15-ik Martiusban tétetett.
Már az idő játszott, ezer és hétszázba cziczázott
Víg örömünk nevelő, lépe kilenczven elő.
Martius is felkölt, tizenöt nap benne el is tölt
Nagy Pompára csaló lett az utána való.
Volt oka Pompának, haza jötte Magyar Koronának
Hogy Buda várba került, éjjele fényre derült.
Óh! mint pompázik, kedvében, hogy paripázik!!
Rajta Bihar! de kivált, így örömébe kiált.
Isten néz rátok Magyarok! Meg jött Koronátok
Min, magyaros nagy öröm, kézbe szorítva köröm.
Nem csuda! gyöngyökkel, rakodott meg drága kövekkel
Finom arany koronánk, melyet ölünkbe vonánk.
Ezt Szent Istvánunk, Nagy Apostoli zsenge királyunk
Nagy Szilvestertül, nyerte meg Istenesül
Oh nagy vigasság! Megjött a régi igazság.
Megjöve a törvény, mely vala már jövevény!
Néppel azért Várad, valamint mikor a Körözs árad,
Úgy vala dugva tele, fényle piacza bele.
Tegnapi székülés, kiket olt kapa vármegye gyűlés:
Forrnak köz s jelesek, földes urak, nemesek.
Gyűltek sok bírák, kiknek nem kelle kapuszák.
Hát még a sok szép uri s köz asszonyi nép?
Itten troppok a sok lovas úri gavallér,
Ülvén fegyveresen, szürke, piros, deresen,
Mely törököt ronta svadronban álla Szalonta
Jó próbált magyarok, jelbe vitézi karok,
Lóra kap Ujváros, lova áros, s rendibe páros.
E pompára üget, téve veres süveget.
Volt fődékánjok Baranyi Mihály kapitányjok,
Régi vitéz Magyaros, veres, erős, agyaros.
Nézte Balogh László, Stachónál hogy vala zászló,
Tett tollas kalapot, jó paripára kapott.
A piaczon állván, majd vármegye házba beszállván,
Indulnak lovasok, kiknek is érdeme sok.
A nagy templomhoz, nagy kettős, czifra toronyhoz,
Mentek mind valahány, vérre vitéz kapitány.
Sok hegedű pengett, sok hangos trombita zengett,
Régi török síp szóllt, még az is új csuda volt,
Hintókat kentek, főrendek rajta kimentek,
Sok kocsi futva zörög, melytől az utcza dörög.
Ezt követi sokaság, a sok rendbeli gyalogság.
Városházáig, győzedelem-kapuig,
Mely vala nagy szép ív felemelt ácsmesteri kéz-mív.
552Puszpánggal kirakott, szine veresre csapott,
Czímere országnak, rajzoltja magyar koronának,
Jótetejébe nyomult, angyali kézbe szorult,
Irta magyar fajta: vala ily inscriptió rajta:
Kiván országnak régi ősi nagy atyát,
Az olaszi bíró, s vele, együtt Linter az iró.
Győzedelem kapunál, ura Tanácsa ki áll,
Várván gróf Hallert, ki veszen két czifra gavallért,
Várván Státusokat, tiszteli mind azokat
Kit szivből öntött köszönettel sorba köszöntött,
Ezt az adót megadá, Státus is elfogadá.
A czélhoz közelebb menjünk innen előbb,
Sétálnak, futnak, míg templom elébe kijutnak,
Nem volt néppel a hol, hossza, de vége sehol,
Itt lovasok, troppot gyalog áll vele szembe csoportot,
Azt várván ki legyen, mit ki eszébe vegyen.
Pattantyus rágyujt, menydörögve sütve sok ágyut
A sok puska ropog, hangja hegyekbe kopog,
Messze terül hangjok, bőgnek széltébe harangok,
Menj templomba Magyar, és valahára hamar,
Ugyde miként a méh, anyja nélkül kasba nem áll bé,
A nép ugy be megyen, hogy feje neki legyen.
Hát eő nagyságát püspök Kalatai uraságát,
Nagy rend jobbja felől, be követé legelől,
Mind rá tódulnak, mindnyájan utánna nyomulnak,
Mint a méh az anyát, ugy követik az atyát,
Addig iparkodnak, templomba betakarodnak,
Ifju, tisztes öreg, köznemes uri sereg,
Itt senkit tászlíst, nem láttál volna kamáslist,
Volt ruha mind magyaros, volt paszománt aranyos;
Még eő nagysága püspök Kalatai urasága
Szép papi uri ruhát, véve magára puhát:
Oltárhoz szállott, székből misét mondani állott,
Te Deum immár zeng, az orgona harsog fent,
Katedrába becsap majd, csakhamar egy magyaros pap.
A neve néki Kovács (kéne kezébe kalács: nálla van a kalapács.)
Váradi professzor, nem rég theologia doktor,
Most Szőllősi pap ur, vélni hogy egy apát ur.
Mondja tanítását, melynek nem hallani mássát,
Bátran szóll, nem fél, jól magyarokra beszél:
Jól megtartsátok, mondván, Magyarok Koronátok,
Kincsedet a mi vagyon, kézbe szoritsd, de nagyon.
Furcsa találmányok, intések, szép tudományok
Itten jönnek elül, mindenható szivre belől,
Benne ki lel gáncsot? minden dicséri Kovácsot,
Látsz magyar uri papot, végy előtte kalapot.
E pappal szemben – festve vala – most jut eszemben,
A mi magyar koronánk, mely mosolyog vala ránk
Eztet fegyveresen állván, strázsálva erőssen,
Két magyar uri vitéz, szinbe komoran kinéz,
Felváltják mások, valamint azok micsodások,
Rangjuk sokba került, Grevizi színbe derült,
Te Deum ért véget, oltárnál gyertya sem égett,
A pap mond Amment, nép is azonba’ kiment,
Ült lovas a lóra, tízenkettőt üt az óra,
Itt már délre ütött, Fébus is arra sütött.
Mind haza készülnek, magyarok hintókra ülnek,
A délt érzi hasok, mennek elől lovasok,
Szintoly pompával, valamint jöttek muzsikával,
Mind lovasok, gyalogok, fáj az ebédre fogok,
Esznek, vigadnak, asztali vendégnek is adnak,
Mit látott odaki, rendbe beszéli kiki.
Sőt a pompáért, örök emlékezetnek okáért,
Két hordó bort fur, két jeles érdemes ur,
Mely felemelt fárul csuprok s fazekakba behárul:
Erre, meg arra viszik, s’ van ki belőlle iszik.
A főrend igy szóllt: a nap rövidebb soha nem volt,
Ha Titánt Fénynyel végezi, toldani kell.
Ablakokon széllyel, minden háznál azon éjjel,
Gyertya ragyog és ki ablakába világot,
Gyujtani nem szeretett, ablaka be veretett.
Hold fényes, lángos vala Várad, tiszta világos,
Szépen illuminált; el hisz benne ki hált:
Im a pompának, mely ünnepe a koronának,
Itten vége leve, itt sava, borsa, leve.
Víg örömünk nevelő, lépe kilenczven elő.
Martius is felkölt, tizenöt nap benne el is tölt
Nagy Pompára csaló lett az utána való.
Volt oka Pompának, haza jötte Magyar Koronának
Hogy Buda várba került, éjjele fényre derült.
Óh! mint pompázik, kedvében, hogy paripázik!!
Rajta Bihar! de kivált, így örömébe kiált.
Isten néz rátok Magyarok! Meg jött Koronátok
Min, magyaros nagy öröm, kézbe szorítva köröm.
Nem csuda! gyöngyökkel, rakodott meg drága kövekkel
Finom arany koronánk, melyet ölünkbe vonánk.
Ezt Szent Istvánunk, Nagy Apostoli zsenge királyunk
Nagy Szilvestertül, nyerte meg Istenesül
Oh nagy vigasság! Megjött a régi igazság.
Megjöve a törvény, mely vala már jövevény!
Néppel azért Várad, valamint mikor a Körözs árad,
Úgy vala dugva tele, fényle piacza bele.
Tegnapi székülés, kiket olt kapa vármegye gyűlés:
Forrnak köz s jelesek, földes urak, nemesek.
Gyűltek sok bírák, kiknek nem kelle kapuszák.
Hát még a sok szép uri s köz asszonyi nép?
Itten troppok a sok lovas úri gavallér,
Ülvén fegyveresen, szürke, piros, deresen,
Mely törököt ronta svadronban álla Szalonta
Jó próbált magyarok, jelbe vitézi karok,
Lóra kap Ujváros, lova áros, s rendibe páros.
E pompára üget, téve veres süveget.
Volt fődékánjok Baranyi Mihály kapitányjok,
Régi vitéz Magyaros, veres, erős, agyaros.
Nézte Balogh László, Stachónál hogy vala zászló,
Tett tollas kalapot, jó paripára kapott.
A piaczon állván, majd vármegye házba beszállván,
Indulnak lovasok, kiknek is érdeme sok.
A nagy templomhoz, nagy kettős, czifra toronyhoz,
Mentek mind valahány, vérre vitéz kapitány.
Sok hegedű pengett, sok hangos trombita zengett,
Régi török síp szóllt, még az is új csuda volt,
Hintókat kentek, főrendek rajta kimentek,
Sok kocsi futva zörög, melytől az utcza dörög.
Ezt követi sokaság, a sok rendbeli gyalogság.
Városházáig, győzedelem-kapuig,
Mely vala nagy szép ív felemelt ácsmesteri kéz-mív.
552Puszpánggal kirakott, szine veresre csapott,
Czímere országnak, rajzoltja magyar koronának,
Jótetejébe nyomult, angyali kézbe szorult,
Irta magyar fajta: vala ily inscriptió rajta:
Kiván országnak régi ősi nagy atyát,
Az olaszi bíró, s vele, együtt Linter az iró.
Győzedelem kapunál, ura Tanácsa ki áll,
Várván gróf Hallert, ki veszen két czifra gavallért,
Várván Státusokat, tiszteli mind azokat
Kit szivből öntött köszönettel sorba köszöntött,
Ezt az adót megadá, Státus is elfogadá.
A czélhoz közelebb menjünk innen előbb,
Sétálnak, futnak, míg templom elébe kijutnak,
Nem volt néppel a hol, hossza, de vége sehol,
Itt lovasok, troppot gyalog áll vele szembe csoportot,
Azt várván ki legyen, mit ki eszébe vegyen.
Pattantyus rágyujt, menydörögve sütve sok ágyut
A sok puska ropog, hangja hegyekbe kopog,
Messze terül hangjok, bőgnek széltébe harangok,
Menj templomba Magyar, és valahára hamar,
Ugyde miként a méh, anyja nélkül kasba nem áll bé,
A nép ugy be megyen, hogy feje neki legyen.
Hát eő nagyságát püspök Kalatai uraságát,
Nagy rend jobbja felől, be követé legelől,
Mind rá tódulnak, mindnyájan utánna nyomulnak,
Mint a méh az anyát, ugy követik az atyát,
Addig iparkodnak, templomba betakarodnak,
Ifju, tisztes öreg, köznemes uri sereg,
Itt senkit tászlíst, nem láttál volna kamáslist,
Volt ruha mind magyaros, volt paszománt aranyos;
Még eő nagysága püspök Kalatai urasága
Szép papi uri ruhát, véve magára puhát:
Oltárhoz szállott, székből misét mondani állott,
Te Deum immár zeng, az orgona harsog fent,
Katedrába becsap majd, csakhamar egy magyaros pap.
A neve néki Kovács (kéne kezébe kalács: nálla van a kalapács.)
Váradi professzor, nem rég theologia doktor,
Most Szőllősi pap ur, vélni hogy egy apát ur.
Mondja tanítását, melynek nem hallani mássát,
Bátran szóll, nem fél, jól magyarokra beszél:
Jól megtartsátok, mondván, Magyarok Koronátok,
Kincsedet a mi vagyon, kézbe szoritsd, de nagyon.
Furcsa találmányok, intések, szép tudományok
Itten jönnek elül, mindenható szivre belől,
Benne ki lel gáncsot? minden dicséri Kovácsot,
Látsz magyar uri papot, végy előtte kalapot.
E pappal szemben – festve vala – most jut eszemben,
A mi magyar koronánk, mely mosolyog vala ránk
Eztet fegyveresen állván, strázsálva erőssen,
Két magyar uri vitéz, szinbe komoran kinéz,
Felváltják mások, valamint azok micsodások,
Rangjuk sokba került, Grevizi színbe derült,
Te Deum ért véget, oltárnál gyertya sem égett,
A pap mond Amment, nép is azonba’ kiment,
Ült lovas a lóra, tízenkettőt üt az óra,
Itt már délre ütött, Fébus is arra sütött.
Mind haza készülnek, magyarok hintókra ülnek,
A délt érzi hasok, mennek elől lovasok,
Szintoly pompával, valamint jöttek muzsikával,
Mind lovasok, gyalogok, fáj az ebédre fogok,
Esznek, vigadnak, asztali vendégnek is adnak,
Mit látott odaki, rendbe beszéli kiki.
Sőt a pompáért, örök emlékezetnek okáért,
Két hordó bort fur, két jeles érdemes ur,
Mely felemelt fárul csuprok s fazekakba behárul:
Erre, meg arra viszik, s’ van ki belőlle iszik.
A főrend igy szóllt: a nap rövidebb soha nem volt,
Ha Titánt Fénynyel végezi, toldani kell.
Ablakokon széllyel, minden háznál azon éjjel,
Gyertya ragyog és ki ablakába világot,
Gyujtani nem szeretett, ablaka be veretett.
Hold fényes, lángos vala Várad, tiszta világos,
Szépen illuminált; el hisz benne ki hált:
Im a pompának, mely ünnepe a koronának,
Itten vége leve, itt sava, borsa, leve.
553A szent korona visszaérkeztének hírére Váradon diadalkapu készült, előkerültek a régi tárogatók s ismét megcsendült a bujdosók bánatos dala:
„Zöld erdő árnyékát, piros csizmám nyomát, hóval lepi be a tél.”
Luby alispán pártja szinte lehetetlenné tette Teleki Samu gróf főispáni működését, sőt a márcziusban tartott tisztujító közgyűlése elvették tőle a kijelölés jogát s 4 táblabírót bíztak meg a kandidáczióval. Akadtak egyesek, a kik a II. József császár alatti szerepléséért felelősségre vonását indítványozták.
Megmozdult egyúttal a nép is. Április végén, úgy Biharban, mint a szomszédos Szabolcsban, lázító iratokat terjesztettek a nép között, melyeket szívesen támogattak a falusi jegyzők, a kik a franczia forradalmi eszmék hatása alatt a nemesség ellen izgattak. De e mozgalmak mélyebb nyomokat nem hagytak maguk után; a nemesség pedig Baranyi Mihály vezérlete alatt bandériumot küldött a korona őrzésére. E bandérium június 4-én érkezett Budára, tagjai között ott találjuk az ősi Beőthy Imre és Domokos Lajos dietai követeket is. (Századok, 1881. évf., 341. l.)
Az utóbbi a július 10-én megnyít országgyűlésen csakhamar élénk tevékenységet fejtett ki, s főleg a protestánsok szabad vallásgyakorlatát biztosító 1790/91. 26. t.-cz. létrejötte körül szerzett érdemeket.
Teleki helyzete amúgy is tarthatatlanná válván, gróf Brunswick József neveztetett ki főispánná, a ki az esküt az 1790. deczember 15-én tartott közgyűlésen tette le a a karok és rendek szine előtt.
II. József halálával a vármegyei nemesség kezébe visszakerült az önkormányzat, nem csupán a régi rendszert rombolta le, hanem a közigazgatás terén alkotott is. Becses adatokat nyújt erre az 1792. évi április 16-án tartott bizottsági közgyűlésben 297. sz. alatt hozott mezőrendőrségi statutum. E helyhatósági szabályrendelet közel félszázaddal előzte meg a mezőrendőrségről szóló törvényünket. Megállapítja a mezei tilalmas területet, intézkedik a mezei kerülők felfogadására nézve, körülményesen szabályozza a legeltetést és a mezei kártételek megbüntetése körüli eljárást, végül a szőlők és kertek felügyelete czéljából hegybiróságot állít fel.
Az 1794-ben hozott sazbályrendelet főleg az elharapódzott tolvajlások megakadályozása végett létesít praeventiv intézkedéseket. E végből behozza a marhaleveleket, elrendeli a lábas jószág megbélyegzését, vizsgálat alá rendeli a mészárszékekben vágás alá kerülő állatokat, felügyelet alá helyezi a külső csárdákat, végül a nyers bőrök eladását igazolvány előmutatásához köti.
Már az 1790/91. évi országgyűlés alatt érezhető volt a franczia forradalmi eszmék hatása; számos röpirat követelte az országnak a kor követelményeihez mért átalakítását. E törekvések rövid idő alatt egy társaságba hozták össze az újabb áramlat híveit, a kiknek az élére Martinovics Ignácz apát állott. Bihar vármegyébe is elhatott e röpirat. 1793. szeptember 30-án felterjesztést intézett a vármegye a sajtószabadság korlátozása tárgyában. Martinovics titkos társulatában 1794-ben Biharból 5-en voltak, kiket Szentmariay Ferencz avatott be, s a ki Kazonczy Ferenczet 1794. július 7-én gr. Károlyi József szatmári főispán ünnepélyes beiktatása alkalmával nyerte meg a társaságnak. Tagjai voltak még: Kazinczy Miklós megyei esküdt, Pajkszhoffer egykori váradi biró, Szlávy János fiatal jurátus és Szentjobbi Szabó László, gr. Teleki Samu titkára. A Martinovics-féle összeesküvés 1795. nyarán vérbe fojtatott. Kazinczy, Szlávy és Szabó hosszas fogságot szenvedtek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
