A róm. kath. püspökség.

Full text search

A róm. kath. püspökség.
A váradi róm. kath. püspökség is megsínylette az önkény vaskezét. Tudjuk, hogy a hazafias magatartású báró Bémer püspököt 1850. elején lemondásra kényszerítették. Az elárvult püspöki székbe 1850. szeptember 5-én, Hoványi Ferencz Bécsben élő váradi kanonok közbenjárására, Szaniszló Ferencz váradi kanonok neveztetett ki. Az új püspökre súlyos feladatok hárultak. A püspöki palotát a katonai parancsnok foglalta el, a káptalani lakásokat a katonaság, a papnevelő intézetet a csendőrség. Az egyházi alapok is károsodtak, a Kossuth-bankók elégetése, az egyes adósok tönkrejutása s egyéb pénzügyi válságok következtében. (Lopussny Gyula Ágost – T. Szaniszló püsp.) Az új püspök csak 1851. július 2-án költözhetett be székházába.
A mint az önkény emberei kissé elhelyezkedtek, azon igyekeztek, hogy az új rendszer sikereit ő Felségének bemutassák. 1852-ben ő Felsége első körútja alkalmával ellátogatott Nagy-Váradra is, de nem sok vígasztalót látott. 1857-ben másodízben jött Váradra, ez alkalommal dicső emlékü Erzsébet királynőnk társaságában, Bár a régi megyei életben szerepet vitt tényezők az ünnepélyektől távol tartották magokat, de azért a lakosság fényes fogadtatásban részesítette a felséges vendégeket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me