Érseki birtokok.
Érseki birtokok.
Megérkezvén Avignonból, az volt Boleszló érsek főgondja, hogy visszaszerezze székesegyháza jogtalanul elkobzott javait. Ilyen visszaszerzendő birtok volt a mosonymegyei Nezsider (Neusidel), a Fertő mellett, melyet az időben Szombathelynek is híttak. Szombathely egykoron várbirtok volt, melyet (IV.) László király valamely hívének hű szolgálatai jutalmául adott. Azután megvette III. Endre király felesége, Habsburgi Ágnes, ki azt, – özvegységre jutván, – az esztergomi székesegyháznak, melytől mind ő, mind boldogult férje sok lelki-testi jót vett, ezek viszonzásáúl és férje lelki üdvéért örökös alamizsnaképen ajándékozta. Egyúttal átadta mindazon okíratokat, melyek Nezsiderre vonatkoztak. Az érsek és káptalan tehát háborítás nélkül bírták ama jószágot. De minthogy – említettük már, – időközben Venczel cseh király hatalmasúl elfoglalta az esztergomi várat és egyházat, a birtokában levő okíratokat pedig eltépte és elszórta, ebből a tulajdonosokra sok kellemetlenség háramlott. – I. Károly király, ugyanis, hatalomra jutván, kezdette a királyi javakat visszafoglalni. Szombathely-Nezsiderre is rá került a sor, és mert az esztergomi egyház nem tudta kimutatni jogczímét, a király azt Óvár részére, melyhez hajdan tartozott, visszafoglalta, nem hallgatva XXII. János pápára, ki őt 1314-ben arra kérte, hogy Szombathelyt engedje át az esztergomi egyháznak. Ezután indúltak meg Boleszló érsek igyekezetei. Pótolni kívánta az elkallódott birtokleveleket és megkérte özvegy Ágnes királynét, ki ez időben a tőle alapított königsfeldi (Svájcz) kolostorban tartózkodott, tegyen bizonyságot róla, hogy a nevezett birtok megilleti az esztergomi egyházat. A jámbor királyné megfelelt e megkeresésnek. Istenre, lelkiismeretére s az emberekre hívatkozva, bizonyságot tett róla, hogy Neusiedelt, más néven Szombathelyt, melyet saját pénzen ellentmondás nélkül vett törvényes birtokosaitól, azután önmaga háborítás nélkül bírt, a birtokra vonatkozó összes okíratokkal együtt az esztergomi egyháznak ajándékozta. A jó királyné levele azonban épp oly eredménytelen maradt, mint XXII. János pápa 1332 nov. 30-án kelt bullája, melyben Ágnes királyné adományát jóváhagyta.
Nem volt szerencsésebb Boleszló érsek az esztergommegyei Csév megvételével. Csév, melynek határos szomszédjai éjszakról (Pilis-)Csaba falu, keletről a pilisi czisztercziták, délről és nyugatról az ispitályos lovagok valának, az Esztergom és Zemplén vármegyékben birtokos Rosd nembeli Mikóczáé volt, ugyanazé, ki Csák Máté csatlósaként Tildet elpusztította és benne több mint 150 márka kárt okozott. Mikócza Csévet az esztergomi érseknek és káptalannak 50 ezüst márkáért eladta, ezzel akarván megengesztelni a káptalant is, melynek egyik kesztölczi jobbágyát akaratlanúl (?) megölte. Az adásvételi szerződést a Sz. Istvánról nevezett keresztes vitézek előtt Esztergom-Szent-Királyon kötötték meg. Ha tekintjük, hogy egy eke földterület az időben három márkán kelt, Mikócza meg lehetett volna elégedve hepe-hupás csévi birtoka árával; 231ő azonban mesterkedett, miként vehetné be Csév dupla árát. A király színe elé járult tehát és előadta, hogy neki fiutóda nincsen, birtoka tehát halála után, – így kötelezvén ezt a régi magyar törvényes szokás, – a királyra száll; engedje meg neki ő felsége, hogy Csévről szabadon rendelkezzék. Ő ugyanis Sáfár István mestert, a visegrádi várnagyot (utóbb pilisi főispánt) fiául örökbe fogadta és neki adta Csévet, persze nem ingyen, hanem szintén 50 ezüst márkáért. Károly király pedig, tekintve, hogy István mester vele jött az országba, külföldi követségekben, és egyébként érdemeket szerzett körüle, a kérelemhez hozzájárult. Csév tehát tényleg ellentmondás nélkül, 1334 márczius 20-án István mester kezére került és 1366-ban is még János és Miklós nevű unokái kezén volt. Utóbb mégis az esztergomi káptalan birtokába került és ott van mind e napig. E birtokbavétel úgy történt, hogy Sáfár István említett unokái, Miklós és János csévi birtokukat 700 arany forintért Kanizsai János esztergomi érseknek zálogba adták. Az érsek az elzálogosított birtokot 1418-ban az esztergomi káptalannak, – miután ez a zálogra adott összeget kifizette, – további zálogbantartás czímén átengedte.
Jellemző úgy Boleszló érsekre, mint a korra a következő esemény: A rabszolgaság az időben európaszerte, Magyarországon is dívott, jóllehet a fölszabadítások részint pénzen, darabonként három márkáért, részint Isten nevében mindinkább szaporodtak. Talán ép ezért a szökött rabszolgákkal annál szigorúbban bántak el, és ha valamelyikök kézrekerűlt, nemcsak magát, de gyermekeit is, kiket időközben, ha szabad nőve is nemzett, szolgaságra vetették. Gyarmati Gergely, vagy talán még hasonnevű atyja, valaha az esztergomi érsekség rabszolgája volt s megszökött és vitézsége révén fölvitte sorsát ispáni (grófi) rangra, földbirtokra tett szert, és még mielőtt megváltotta volna magát szolgai kötelékéből, úri családot alapított. Szökésének azonban nyomára jöttek, és Gergely, mint szökött rabszolga, kénytelen leendett uraságához visszatérni, tovább rabszolgáskodni, gyermekei és szerzett birtokai is az esztergomi érsekségre szállván. Boleszló érsek azonban kegyelmesen bánt el vele, a következő feltételek mellett: Gergely ispán átadta az érsekségnek pozsonymegyei Vága nevű birtokát, a hozzá tartozó malmokkal együtt; viszont Boleszló érsek őt, született és születendő gyermekeit a szolgaság bélyegétől és kötelezettségétől, melylyel neki és egyházának tartoznának, fölmentette és megengedte, hogy másik birtokát, Gyarmatot, mint szabad ember bírhassa és hozzájárult, hogy ő és örökösei nemességre emeltessenek. Vága maig is az esztergomi érsekség tulajdona.
Ugyancsak Boleszló érdeméül tudandó be, hogy I. Károly király az esztergomi egyházat Rozsnyóbánya birtokában, melyet az érsekség III. Endre királytól kapott, új adomány czímén megerősíté, megemlékezvén ama kiváló szolgálatokról, melyeket az érsek úr neki szakadatlanúl teljesít.
E szolgálatok közé tartozik első sorban Boleszló érsek követi útja, melyet a magyar korona integritása érdekében Velenczében tett. 1322 tavaszán indúlt Boleszló Velenczébe, mely folyton azon mesterkedett, mikép kerítse hatalmába a magyar koronához tartozó dalmát városokat.
Boleszló érsek mint követ sikeresen működött. A velenczei Signoria megszeppent előterjesztéseitől és kijelentette, hogy a magyar dalmát városoknak nem Károly király ellen, sőt iránta való merő barátságból, nevének tisztességére nyújtott segítséget. Őt magát, Boleszló érseket is nagy kitüntetéssel ünnepelték Szent Márk városában; aranyhímzetű szövetekkel is megajándékozták, a mit Károly király megköszönt ugyan a köztársaságnak, de tudatá vele egyúttal, hogy a béke érdekében nemsokára hatalmas sereggel indúl a végvidékre.
I. Károly király mindenesetre Boleszló érsek érdemeinek tulajdonította azt is, hogy ezt őt a főpapok megválasztásánál, a pápai rendeletek ellenére ugyan, de a magyar királyi kegyúri jog és a királyi ház biztonsága érdekében, – mint hivé, – segítette. Meg kell említenünk egy-két esetet; egyet, mely Boleszló érsek utódjára, Csanád érsekre vonatkozik, mást, mely szorosabban összefügg vele, mert öcscséről, Meskó püspökről van szó.
Márton püspök halála után az egri prépost és káptalan megtartván a megtartandókat, egyhangúlag megválasztotta Telegdi Csanád váradi prépostot, I. Károly király titkárját, jegyzőjét, a királyi kápolna ispánját és egyházi jogtudort főpapjának, és a választási jegyzőkönyvet elvitte az esztergomi érsekhez, mint az egri érsek metropolitájához régi szokás szerint és választottja megerősítését kérte. – Minthogy pedig Boleszló érsek az időben törvényesen gátolva 232volt (talán Dalmátországban tartózkodott a király mellett, vagy hogy óvatosan kerülte a netáni összeütközést a szentszékkel) és személyesen nem teljesíthette a megerősítés körül végzendőket, jogát átruházta Teofilra, az esztergomi egyház prépostjára, ki mindeneket szorgalmasan megvizsgálván, Csanád választott egri püspököt megerősítette és Temesvárott, a király akkori székhelyén, 1323 januárius 23-án fölszenteltette. – Fölszólalt-e ez eljárás ellen a szentszék, hallgatással mellőzte-e, vagy utólag jóváhagyta, erre adatunk nincsen. Csanád püspök békén kormányozta egyházmegyéjét. Teofil prépost azonban nem kapta meg a spalatói érsekséget, melyre Károly király őt ajánlotta. XXII. János pápa 1325 márczius 25-én udvariasan ugyan, de azt felelte Károly királynak, hogy a spalatói érsekséget már betöltötte. Nem is lett belőle püspök soha. Úgy találjuk, hogy 1335-ben még a prépostságról is lemondott. Utódjául 1335 márczius 30-án János prépost fordul elő, (talán Toldi János, Csanád érsek kisöcscse) de még ugyanaz évben, 1335 augusztus 16-án Kálmán herczeg, Károly király természetes fia, utóbb győri püspök volt az esztergomi nagyprépost. (Anjouk. Okmt. III., 151., 192.)
A másik eset a következő: Midőn a nyitrai püspökség János püspök halálával megüresedett, a káptalan több kanonoktársát küldötte I. Károly királyhoz, hogy kérjék védúri hozzájárulását, miszerint jövendő püspökjüket megválasztandók, egybegyűjthessék a távollevő kanonokokat is. De útközben Boleszló érsek elfogatá a küldöttséget, erőszakos módra esztergomi várába és monostorába hozatta és elzáratta. Itt az ő és káptalana jelenlétében öcscsét, Meskót, nyitrai püspöknek beerőszakolta adományozás czímén, a káptalani választás mellőzésével. Azután a nyitrai káptalan küldöttsége hozzájárulását kieszközölte halálos fenyegetésekkel, sőt arra is rávette, hogy békecsókot adtak neki. Sőt ezzel sem érvén be, összegyűjtött seregével a nyitrai egyházat, annak és a káptalan várait és birtokait elfoglalta, elpusztította, mi által a káptalani urakat annyira megfélemlítette, hogy kénytelenek voltak Meskó püspök megválasztásába beleegyezni. – Minthogy Meskó püspök, Boleszló érsek édes testvére, Károly király híve és Erzsébet királyné rokona volt, a mit okleveleink számtalanszor hangoztatnak, igen valószínű, hogy Boleszló eljárásához a királytól fölhatalmazást, vagy utólagos jóváhagyást kapott; a megszeppent nyitrai kanonokok azután kiállították a rendes választási jegyzőkönyvet, melynek alapján Boleszló érsek metropolitai hatalmánál fogva megerősítette és fölszentelte öcscsét nyitrai püspökké, a ki, mint ilyen, 1334 május 11-ig kormányozta egyházmegyéjét, azután áthelyezték a veszprémi püspöki székre.
Boleszlót életírói ez erőszakoskodása ellenére fönnen magasztalják, és nemcsak származását, jellemét, hanem főleg sokoldalú főpásztori gondoskodását tekintve, az esztergomi érseki szék egyik díszének nevezik. Boleszló már akkor jutott az esztergomi egyház főjavadalomhoz, midőn sógora és jóakarója, I. Károly király húsz évi véres küzdelem után megerősödött a magyar trónon. Ő neki tehát nem volt része abból a lelket, testet szinte megbénító küzdelemből, mely elődeinek, Gergely, Mihály és II. Tamás érseknek minden erejét lekötötte. Nem lehet mégis tagadni, hogy neki sem ágyaztak rózsákkal, mint mondani szokás és hogy ő elődei fáradságos munkáját buzgalommal folytatta.*
Lásd az „Esztergomvidéki Régészeti és Történelmi Társulat” III. évkönyvét, a hol a szíves olvasó a róla mondottak megokolását is föltalálja.
Terjedelmes egyházmegyéje legszélső részeiben, Pozsonyban, Szepesben és Erdélyben is megfordult, hogy mindent szemeivel lásson, önmaga elintézhessen; főpásztori teendőit akkor is végezte, ha a királyi udvarban, akár Visegrádon, akár Temesváron tartózkodott. Midőn 1328 deczemberben meghalt, úgy látszik, az öregség még nem bántotta. Sajnos, nem maradt utána sem arczkép, sem egyházi kincs vagy más emlék. Minek oka talán abban rejlik, hogy holta után összes drágaságait, még az egyházi szereket is szentségtelen kezek rabolták el, s a tizedet és más egyházi jövedelmeket, sőt még az egyházi javakat is elfoglalták. A pápa megértvén a bitorlók kezére került esztergomi egyház siralmas sorsát, minthogy az új érsek választásának, illetve kinevezésének ügye gyorsan elintézhető nem volt, 1330 januárius 30-án kinevezte a pécsi és veszprémi püspököket az esztergomi egyház lelki kormányzóinak és jövedelmei kezelőinek.
Boleszló sárga viaszba nyomott homorú pecsétje hosszaságban 10, szélességben 6,5 czentiméter. Csúcsíves oltártáblát alakít, mely hosszában is, széltében 233is három részre van osztva. A főalak a középső fülkében az istenanya, balkarján a kisded Jézussal. Balról tőle a Sz. Adalbert püspök mitrával s apostoli szent kereszttel; jobbról Sz. Mária Magdolna a kenőcstartó edénynyel. Legfölül feszület, Krisztus a kereszten. Legalul Boleszló érsek térdel balra fordulva, fején hegyes püspöksüveg, melynek szalagjai hátul messze elállanak, mintegy lebegnek; mögötte, közel a kerethez, B., neve kezdőbetűje. A térdelő érsektől jobbra, balra egy-egy háromszögű czímperpajzs. A jobbpajzsban az Anjouktól az időben használt királyi czímper, liliomok és pólyák, a balpajzsban a lengyel sas látható. A pecsét körírata: S BOLESLAI. DVCIS. THOSTEN. STRIGONIEN. ECLIE. ARCHIEPI. & EIVSDE. LOCI. COITIS. PPETVI. (= sigillum Boleslai Ducis Thostensis, Archiepiscopi Strigoniensis et eiusdemloci connitis perpetui.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
