Pekár Imre.

Full text search

Pekár Imre.
Pekár Imre szül. Rozsnyón 1838-ban. Mérnöki pályára készült és előbb a bécsi műegyetemen, majd a karlsruhei polytechnikumon tanult s végül Angliában és Francziaországban praktizált. Hazatérvén, a debreczeni István-gőzmalomnál nyert alkalmazást, melynek igazgatója lett s ezzel egyidejűleg a gazdasági akadémiának is egyik tanszékét töltötte be. 1878-ban írta Földünk búzája és lisztje czímű munkáját, mely a gazdaközönség előtt feltünést keltett. Ugyanez évben a párisi kiállításon mint magyar versenybíró működött s a franczia kormány ez alkalommal a becsületrend keresztjével tüntette ki. A 80-as évek elején a magyar kormány megbízásából az észak-amerikai mezőgazdasági viszonyokat tanulmányozta, fősulyt fektetve az ott meghonosult közraktári és elevátori intézményre. Miután hazatért, Budapesten a magyar leszámitoló- és pénzváltóbank vezérigazgatója lett, mely állásában rendkívül hasznos tevékenységet fejt ki a magyarországi közgazdasági viszonyok kifejlesztése érdekében; amerikai tapasztalatai alapján meghonosította nálunk is a közraktárakat, Fiuméban elevátort építtetett, az újpesti hajógyárat átalakította s a magyar folyam- és tengerhajózási részvénytársaság megalakulásának egyik legfőbb tényezője volt. – Irodalmi téren mint szakíró működött, különböző lapokban és folyóiratokban. – Főműve a fentebb említett: Földünk búzája és lisztje. Pest, 1878.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me