Gabonakereskedelem.

Full text search

Gabonakereskedelem.
A kereskedelem a XIX. század elején mind virágzóbbá vált. Vasútak hiányában, a nagyban való árúszállítás eszköze a víziút lévén, Győr lett a közvetítő Magyarország gazdag Alföldje, mint eladó és a nyugati kereskedelem, mint vevő között. Ebben az időben főleg Pest, Komárom, Győr és Moson városok kereskedői versenyeztek egymással, hogy hazánk dús gabonatermését magtáraikba összegyűjtve, a külföldi piaczokra szállítsák. A versenyből Győr városa került ki győztesként. A városban egész épületsorok voltak, melyek magtárakul szolgáltak. Az ezekben felhalmozott gabonamennyiség nagyságáról a 40-es évekből abban a kérvényben találunk hiteles adatokat, melyet a gabonakereskedők 1841-ben adtak be az osztrák államvasúthoz a bruck–győri vasútvonal kiépítése tárgyában. E szerint 1840-ben 35 győri hajótulajdonos hajóin 2,328.000 pozsonyi mérőt, vidéki hajókon pedig 3 millió mérőt szállítottak Győrbe; ennek egy részét 75 győri burcsellás-hajó vitte Mosonba, a többit itt adták el, vagy raktározták be. A gabonakereskedés a következő évtizedek alatt még nagyobb arányokat öltött és a legvirágzóbb volt a hetvenes években.
1865-ben Győrbe érkezett 2,906.201 és elszállíttatott 3,122.595 vámmázsa gabona. 1869-ben Győrbe érkezett 4,577.798 és elszállíttatott 4,615.759 vámmázsa gabona. Ez adatokból nemcsak Győr kiviteli gabonakereskedése, hanem a kereskedés iránya is felismerhető. Az összes gabonamennyiség ugyanis alulról érkezett, mert a győri gőzhajózási társulat hajói Győrnél feljebb nem közlekedhettek és a vont és evezős hajók sem mehettek tovább Győrnél. Innen van, hogy az egész tovaszállítást a szab. duna-gőzhajózási társulat és az államvasút teljesíti és ez adatok szerint az egész mennyiség Bécsbe és Ausztriába került. Győr gabonakereskedését nagyban előmozdította a győri gőzhajózási társulat, mely csakis gabona szállításával foglalkozott és a győri Lloyd, mely arra ügyel, hogy a gabonakereskedéssel visszaélés ne történjék és e czélból 135saját épületében tőzsdét tart. E társulatról később lesz még szó. Ez időben a gabonakereskedés volt a győri polgárok fő jövedelmi forrása.
A következő évtizedekben a gabonakereskedés hanyatlásnak indult. A hetvenes évek után a vasútak versenye legyőzte a víziútakat és ezzel a győri gabonakereskedés is mindinkább pangásnak indult. Ezt azonban még kiheverhette volna. Ekkor kezdődött azonban az a törekvés, mely Budapestet, Bécs rovására, nagygyá akarta emelni és ez az igyekezet egyetlen vidéki várost sem sújtott annyira, mint Győrt, mert a kereskedelemnek is Budapest lett a középpontja s így Győr elveszítette hatalmas gabonapiaczát. 1869-ben Győrbe érkezett vasúton és gőzhajón 1,148.656 mm. és elszállíttatott 631.733 mm. gabona. Az ideszállított gabonának jó része az akkor már virágzó malmokban lisztté feldolgozva került tovább a piaczra. Kívánatosnak látszott, hogy a gabonakereskedés előmozdítása érdekében, Győrött, a Duna partján nyilvános tárház állíttassék fel, mely iparvágánynyal nyerjen a vasúttal összeköttetést, hogy a hajón felszállított gabonamennyiségnek olcsó elraktározását, olcsó átrakodását és továbbszállítását lehetővé tegye.
Ez a terv azonban csak 1899-ben valósult meg. Ebben az évben épült fel az árúraktár, részvénytársasági alapon, a Duna mentén, a gőzhajóállomás szomszédságában. A gabona raktározására elevátort emeltek és raktárépületet, melyek mellett az államvasútak szárnyvonala húzódott végig. A gabonakereskedésre az árúraktár kedvező befolyással volt, a mit az árúraktár gabonaforgalma bizonyít, mely 1900-ban 265.930 mm., 1901-ben 330.953 mm., 1902-ben 314.953 mm., 1903-ban 176.905 mm., 1904-ben 278.416 mm., 1905-ben, okt. 17-éig 205.038 mmázsára rúgott. 1905. évi október hó 17-én azonban az árúraktár, a benne raktározott gabonamennyiséggel együtt, teljesen leégett. Újjáépítése folyamatban van.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me