Gárdonyi Géza.

Full text search

Gárdonyi Géza.
Gárdonyi Géza, lírikus, színmű- és regényíró, az újabb magyar irodalom egyik kitűnősége, a Kisfaludy- és Petőfi-Társaságok tagja. Született Agárdon, 1863. augusztus 3-án. Tanulmányainak befejezése után néptanító lett, de e pályát csakhamar odahagyta és 1885-ben a hírlapírói pályára lépett. Munkatársa lett 174a győri Hazánknak, majd szerkesztője és tulajdonosa a »Garaboncziás Diák« czímű győri élczlapnak. Közben szorgalmasan írt költeményeket és novellákat s ezek révén neve csakhamar ismertté lett. Dolgozatait már ekkor szívesen közölték a fővárosi szépirodalmi és napilapok. Győrből, meghívás következtében, Szegedre költözött, hol előbb a Szegedi Híradónak, majd a Szegedi Naplónak lett munkatársa. Innen Aradra, majd Budapestre került, hol huzamosabb ideig a Magyar Hírlapnak volt belső dolgozótársa. Szorgalmasan írt pedagógiai folyóiratokba is és 1885-ben megalakította a Tanítóbarát czímű ellenzéki szellemű tanügyi lapot. Szerkesztette a Néptanítók Naptárát is. Munkatársa az elsőrendű szépirodalmi lapoknak és több napilapnak. Ezidőszerint Egerben él, kizárólag a szépirodalomnak. Regényei közül több irodalmi esemény számba ment (Az egri csillagok, A láthatatlan ember), a Bor czímű népszínműve pedig (a Nemzeti Színház műsordarabja) egy csapásra legkiválóbb drámaíróink sorába emelte. Gárdonyi mint humorista is (Göre Gábor) nagy kedveltségnek örvend.
Győrött megjelent munkája: Száz novella. Győr, 1886.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me