Szőlőmívelés.

Full text search

Szőlőmívelés.
A szőlőmívelés meglehetős magas fokon áll és ebben a vezetőszerep az ügyes gyöngyösi népé. A munka rendesen márczius második, vagy április első felében, a talaj megszikkadása után, a nyitással kezdődik, és a metszést a hiányzó tőkék pótlása követi; néhol a metszés előtt pótolnak.
Egyes szőlősgazdák őszszel is metszetnek, ámde az őszi metszés ez ideig nem tudott nagyobb teret hódítani. Tapasztalás szerint e vidéken az április első felében való metszés sikerül legjobban, mert az adja a legjobb termést. A metszést és pótlást a karók megigazítása és pótlása követi. Ezután tavaszon és nyáron át háromszor kapálják, ötször-hatszor kötözik, egyszer-kétszer permetezik a szőlőket. A kisebb szőlőbirtokosok még nem permeteznek eleget.
A szőlő zöld munkájára, az ú. n. válogatásra (gyomlálásra) ez idő szerint e vármegyében még kevés gondot fordítanak; csakis a nagyobb és jobban kezelt szőlőkben végzik e fontos munkát; helylyel-közzel már a kisgazdák is kezdenek válogatni. A szőlők újra telepítésével, a metszést illetve, a régi kopaszfej-míveléssel ma már úgyszólván teljesen fölhagytak; most a csapos, hosszú és rövid váltócsapos és egyes, magasabban termő szőlőfajtáknál a szálvesszős mívelés van elfogadva és elterjedve, mellőzve az idősebb részek (bak és szarvak) nevelését; mert a szőlősgazdák azt tapasztalták, hogy az ilyen idősebb képződményekkel ellátott tőkék idő előtt fölmagasodnak (fölugranak), tavaszszal rosszul fakadnak és ez a fölugrás néha oly méreteket ölt, hogy a tőkéket a körülöttük fekvő földdel befödni majdnem lehetetlen, úgy hogy azok szigorúbb telekben ki is fagyhatnak; azonkívül sok tőkefej egyoldalúvá is válik. Most minden erősebb termőtőkén 2–4, rövidebb-hosszabb, 2–5 rügyes termőcsapot és 2–3 egyrügyes biztosító (ugar) csapot hagynak.
A szálvesszős mívelésnél 2–3 ugar és 1–2 szálvessző szerepel. A kitermett csapokat a legtöbb gazda tavasszal tőben levéteti és az ugarcsapokon termésre s a tőke fejéből előtört hajtásokon ugarra metszett, – sokan ellenben, ha a kitermett csap jól fakadt és az „alsó” 1–2 rügyéből erőteljes, érett vesszőt hozott, ez alsó hajtásokra (2 éves), vagyis csercsapra metszenek termőre és a tavalyi ugar-hajtásokat részben termőre, részben a fejből előtört hajtásokkal együtt szükség szerint a kellő helyen ugarra metszetik, – óvakodván a tőke felugrásától.
Pótlásra a hegyi szőlőbirtokosok gyökeres vadvesszőt, vagy gyökeres oltványt használnak; sima vadvesszőt, vagy sima oltványt csakis a kisgazdák ültetnek el. Sok szőlőbirtokos zöld oltást (ék, vagy egyszerű párosítás) döntéssel, avagy fásra-fás angolnyelves párosítást döntéssel használ. A homoki szőlőkben bújtással és döntéssel pótolnak; a sík szántóföldi oltványszőlőkben épúgy, mint a hegyekben.
Az utóbbi (5–6) zordonabb természetű években a zöld oltások nyáron át nem értek be kellően, úgy hogy az ilyen éretlenül ledöntött kis tőkék 1–2 év alatt jobbára elpusztultak; e miatt a termelők a megbízhatlan zöld oltásokkal fölhagytak és a fásra-fás oltás döntési művelet mindegyre nagyobb tért foglal.
Sok kisgazda a pótlásra, sajnos, még ma sem fordít kellő figyelmet; ez okozza azt, hogy a szőlők hiányosak, egyenetlenek és olyanok, mintha pusztulnának.
Az elemi csapások közül legtöbb kárt tesz a jég; különösen Eger határának szőleiben. Az utolsó 8 évben Eger szőleinek egyes hegyeit már négy-öt éven át verte el 30–60% kárt okozó jégeső; némely évben kétszer-háromszor is egymásután, úgy hogy 95–100%-os károk is voltak.
Lényeges károkat okozott mostanában a téli fagy is, különösen a födetlenül maradt szőlőkben, valamint a késő tavaszi és korai őszi fagy, főképen az alacsony vagy rosszabb fekvésű (keleti-nyugati) szőlők termésében. Legnagyobb kárt azonban a sík fekvésű szőlők és oltványiskolák szenvedtek. A szőlők felújítása óta legnagyobb fagykárt okozott az 1908. évi korai őszi fagy a termésben, a fiatal pótlásokban és az oltványiskolákban. Az 1909-iki késő tavaszi fagy a termésben és a zöldoltásokban tett kárt, de utána a termőtőkék a rendkívül kedvező időjárás következtében buján és közepes termésre fakadtak.
A rothadás a szőlők fölújítása óta csak 1902-ben pusztított. A virágzás 1906-ban volt kifogásolható.

Gróf Sztáray Tasziló sziklába vájt tanyája.

Az érseki uradalom Albert-majorja.

Az egri m. kir. vinczellériskola.

A Pajzs-féle uradalom Anna-telepi borháza.
251A peronoszpora viticola többnyire június végén és július elején szokott föllépni; de leginkább a síkföldi szőlőkben pusztít, a hol sehogy, vagy csak lazán védekeznek. Legelterjedtebb permetező anyag a rézgálicz, az Aschenbrandt-féle bordói por, az azurin és újabban Schloesing bordói pora. A legnagyobb peronoszpora-kár 1909 július havában történt, néhol 60–80%-ig.
Lisztharmat a száraz évek augusztus havában, szórványosan szokott föllépni, de tetemes károkat csak elvétve okoz.
A rovarok közül a firkáló-bogár, az eszelény és mezei tücsök tesznek kárt; a két első ellen szedetéssel, az utóbbi ellen korai kapálással védekeznek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me