Dormánd.

Full text search

Dormánd.
Dormánd. Az egri járásban, a Laskó patak mellett fekszik. A XIII. században e helység határában Buger-Besenyő (Bögér) nevű helység volt. E helység, miként a tőle délre eső mai Besenyőtelek, eredetileg besenyő telep volt. A XV. században Dormánd és Dormándháza alakban szerepel. Az 1549. évi összeírás szerint teljesen elszegényedett s így adót nem fizetett. Az 1552. évi összeírásban szintén az elpusztult falvak között foglal helyet. Ugyanígy emlékeznek meg róla az 1554. és az 1564. évi összeírások is. Az 1635–1686. évi adóösszeírásokban nem szerepel. 1693-ban Polgár György és Saághy Pál bírták az egész helységet. A XVIII. század végén báró Saághy Mihály birtoka. A XIX. században a gróf Fáyak, továbbá Fáy István, Saághy, Vratarics, Góth, Szalkány és Zbiskó családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg gróf Vay Ádámné született Zichy Mariotta grófnőnek és Engel Lajosnak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1790-ben épült. Pátronusa: gróf Zichy 1907-ben újjáépíttette. A zsidó imaház 1870-ben épült. A helységben lévő úrilakok közül az egyiket Remenyik Zsigmond építtette, mely jelenleg Remenyik Lászlóé, a másikat Szabó Ignácz, ez jelenleg Szendrői Kovách Kálmán, műszaki főtanácsosé, a harmadikat Engel Jónás kezdte építtetni, de fia Engel Lajos fejezte be 1880-ban. A község területe 2129. k. hold, lakóházak száma 188 és a lakosság 1002 lélek, a kik mind magyarok. Vallásra nézve ref. 19, izr. 38, a többi róm. katholikus. Postája, távíró és vasúti állomása Füzesabony. E helységhez tartozik Budaháttanya.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me