Vármegyei tisztviselők.
Vármegyei tisztviselők.
A nemesi vármegye kialakulása folyamán a vármegyei nemesség biztosítani akarta magát a főispán nagy hatalmával szemben. Erre szolgáltak: az eskü a feltételek elfogadása, mint praeventív biztosítékok. Ezzel azonban nem elégedhetett meg a vármegye, hanem a vármegyei tisztviselőknek a főispántól való függetlenítésére törekedett. És küzdelmeik eredménye az lett, hogy a jurisdictióval felhatalmazott egyes tisztviselőket a főispántól függetlenül is „universalis congregatio” a vármegyei közgyűlés választhatta meg. A régi négy szolgabíróból és az ellenőrző szervekül, bírótársakul melléjük adott esküdtekből alakult ki a vármegyétől függő, választott tisztikar.
Míg a nemesi vármegyék keletkezésekor a főispán a szolgabírák státusával „judices nobilium” alkották a vármegye magisztrátusát, a mohácsi vész után 541a főispáni szék gyakori üresedése s a főispánok állandó távolléte, meg a vármegye önkormányzatra való törekvése következtében oda fejlődött a vármegyék autonómiája, hogy a szolgabírák és esküdtekkel együtt az alispán alkotta a vármegye magisztrátusát s az alispán lett a vármegye első választott tisztviselője, a vármegyei érdekek legfőbb védője. Az alispán hatáskörét országos törvények állapítják meg.
Az alispán akadályoztatása esetére helyettes alispánt választottak. Az alispán segédei a vármegye kormányzatában a szolgabírák „judices nobilium”. Rendesen a vármegyék négy szolgabírói járásra oszlottak föl. Érdekes, hogy a dikális összeírásokban a járások nem székhelyökről, hanem a szolgabírák nevéről neveztetnek. A szolgabírák személyének változatával gyakran a járások területe is módosult. A szolgabírák választása az 1435:2 t.-czikk szerint a megyei statusok feltétlen joga volt. Heves vármegye ragaszkodott is a törvényhez. Míg az alispán választásnál a püspök főispán kijelölése jogát a rendek tekintetbe vették, addig „a szolgabíróválasztást mint a rendek szent és érintetlen jogát” a főispánnal szemben maguknak követelték. (1660 jún. 28. közgyűlés). A szolgabírák mellett, némiképen azok ellenőrei gyanánt működtek a választott esküdtek „jurati et electi nobiles” vagy „jurati assessores.” Heves vármegyében több rendbeli névsorukat ismerjük. Utoljára 1618-ban, II. Mátyás egyik Gyöngyös város javára tett adománylevelében találkozunk velük.7) Ők voltak a későbbi megyei törvényszéki ülnökök elődei.
7) Az alispánok, szolgabírák, esküdtek névsorát közli Szederkényi i. m. II. 320–322.
A megye közönsége az alispántól, szolgabíráktól és esküdtektől is biztosítékot követelt, hogy tisztöket híven töltik be. Kimondották, hogy a szolgabírák a választást büntetés terhe alatt kötelesek elfogadni. A megyei tisztikar tagjaiból hivatalba lépésükkor esküt vettek, melynek formáját az 1668. júl. 11-i vármegyei jegyzőkönyv őrizte meg számunkra. Az eskü mintája megegyezik a főispáni eskü formulájával s megint csak bírói ténykedésre vonatkozik. A megyei közgyűlés állapította meg instrukczióiban s szabályrendeleteiben a szolgabírák és esküdtek jogait, kötelességeit. A megye közönsége ellenőrzi a tisztikar működését s egyedül az universalis congregatiónak van közvetetlen rendelkezési joga a megyei tisztikar felett. A tisztviselők minősítését illetőleg csak azt kívánta meg a vármegye, hogy „becsületesek s a jogban jártasak legyenek s érdemesebb, tehetősebb megyebeli nemesek legyenek.” 1723-ig egy-egy évre szól ugyan megválasztásuk, tényleg azonban újabb választások következtében viszik tisztöket.
Az alispán és a szolgabírák, esküdtek „ingyen és becsületből” szolgáltak. Fizetésük nincs, a megye állapítja meg szabályzataiban napidíjaikat s a rájok eső birságpénzeket. A dikális összeírásokból s a várnagyok számadásaiból látjuk, hogy Heves vármegyében mennyi évi tiszteletdíjat „sallarium” kaptak a megyei tisztviselők a XVI. században az adó beszolgáltatásáért. Az 1549. és 1550-i adóösszeírások szerint az alispán az adóügy körül tett eljárásáért évi 24, a szolgabírák évi 8–8 forintot kaptak. Az 1552. és 1554-i adóösszeírások szerint az alispán és a szolgabírák 24 portát foglaltak le illetékök gyanánt és ezeket így számolták el az adóösszeírásban. Ez ellen az országgyűlések tiltakoztak. A várnagyi számadásokból azt is látjuk, hogy az alispán eleinte a püspöki jövedelmekből természetbeli deputatumot kapott: 100 bárányt, 200 kereszt búzát, 4 nagy hordó bort, – majd 1557. óta a deputatum helyett 50 forint évi díjat. Ez a deputatum már csak emlékét őrizte annak, hogy azelőtt az alispánt a főispán nevezte ki s ő látta el illetménnyel, mert az 1548:70 t.-czikk és későbbi törvényeink az alispánságot önállósítják, a megye első functionáriusává teszik.
A 17. században már a vármegye tisztviselői megszaporodtak s a tisztviselők évi „tiszteletdíja” a megye rendes kiadásai közé tartozott, azt a megyei házi pénztárból utalták ki. A tisztviselők szaporodását az a körülmény idézte elő, hogy a megyei gyűlés és a megyei tisztikar nem tudott idővel minden feladatot elintézni. Feladatai közé tartozott ugyanis, a perbehívás, megintés, iktatás, határjárás, becsűsök, tanúk kihallgatása, megesketése, – továbbá hozzátartozott az egyes ügyekhez a véleményezés, referálás, javaslatkészítés, – irományok kezelése, pénzkezelés. E feladatok elintézésére lassanként új hivatalok keletkeztek, ilyenek voltak: az ordinarius notárius, tiszti ügyész, hadi és házi adópénztárnokok, számvevő, adószedő, várnagy, hadi-, mezei csendbiztosok, megyei huszárok, hajdúk, pandúrok, – továbbá levéltáros, mérnök, orvos, sebész, állatorvos, irnokok, vármegyei szegődöttek.8)
8) Palugyai.: Megyehivatalok, 183–216.
542Ezek közül a jegyző, tiszti ügyész állásuk fontosságánál fogva kiemelkedtek s a megyei hatóságok közé sorozták őket. Különösen a jegyzők mint a „vármegyék tollai és tolmácsai” foglaltak el kiváló helyet. Míg a XVI. században csak „az ispán jegyzői” most a XVII. században a megyei jegyzői „notarius sedis.” A XVII. században – úgy látszik – kevés alkalmas ember volt erre a tisztségre, mert két-három vármegyében is egy jegyző vitte a tollat. Némely vármegyében választották, máshol kinevezték e tisztviselőket. A jegyzőnek és tiszti ügyésznek sallariuma is szerepel most már a házi pénztár kiadásai között. Heves vármegyében a XVII. században az alispán évi tiszteletdíja 100 forint, szolgabíróé 16, tisztiügyészé 40, jegyzőé 100 forint. Minden szolgabíró az évi adó beszedéséért 8 forint illetékben részesült és az évi maradványból a szolgabírák 16 forint, az alispán 40–50 forintig jutalmat kaptak. Az alispán és a szolgabírák javára saját adójukat, valamint jobbágyaik adóját minden évben leírták. Utazásaikat, egyéb költségeiket megtérítették a birságokból s váltságpénzekből is jövedelemhez jutottak. A helyettes-alispánnak és az esküdteknek évi tiszteletdíjuk nem volt.9)
9) Szederkényi i. m. III. 285.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
