Az egri kőszinház.

Full text search

Az egri kőszinház.
Mikor Németh József 1903 szept. 27-én a Rákóczi-ünnep díszelőadásával befejezte a szezont, másnap már megkezdették a húszéves aréna szétbontását s pár nap mulva üres lett a Hunyadi-tér, hogy lassankint mind magasabbra emelkedjenek rajta a mai meglevő kőszínház falai. Ez a színház mintegy 35–40 éves kitartó küzdelem eredménye. 1878 előtt hírlapi czikkek, közéleti tárgyalások készítik elő, 1878-tól pedig az a társaság, a mely erre gyűjtött, a kérdést állandóan felszínen tartotta és sürgette, a hatóságoknál kérvényezett stb. Csíky Sándort és Babics Istvánt Jankovics Dezső polgármester követte a színházépítő bizottság elnöki székében, míg a Gáspárdy Gyula szerepét Setét Sándor dr. vette át, lelkesedéssel és kitartással küzdve a czél érdekében, nemcsak a bizottságban, hanem lapjában, az Eger és Vidékében, majd később az Egri Ujságban is.
1904-ben öltött testet a törekvés. Megépült a színház Légmann Imre hevesvárm. áll. főmérnök és Bárány Géza városi mérnök terve szerint; a tervet Czigler Győző műegyetemi tanár is jónak találta. Építési vállalkozója Mátray Sándor egri építőmester volt s az építési összeg közel jár a 100.000 koronához. Az alapterülete 902 m2; a színházat park környezi s 650 néző fér el benne; 37 (földszinti és emeleti) páholya van, 160 földszinti és 119 emeleti (erkély) ülőhelye. Jól fűthető 421és kitünő akusztikájú. Díszleteit Burghardt és Kéry, illetve Linhardt festették. A költségekhez a belügyi kormány 30.000 koronával járul 10 év alatt; közvetetlen az építés előtti gyűjtés 6–7000 koronát jövedelmezett. Heves vármegye közönsége adományozott e czélra 1902-ben 4000 koronát, valamint átengedte azt a 2500 frtot is, melyet 1880 júliusában szavazott meg az állandó színház czéljaira s mely azóta kamatos kamatjaival 12,792 kor. 48 fillérre szaporodott. 53,650 kor. 35 fill. fedezet volt e czélra 1902-ben; ehhez járult a gyűjtés, míg a hiányzó összeget Eger város képviselő-testülete szavazta meg 1903 áprilisában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me