Tanügyi lapok.

Full text search

Tanügyi lapok.
Értékes lapja még Egernek a Népiskolai Tanügy, melynek eredeti czíme Elemi Tanügy volt és csak 1877-ben vette föl mostani czímét, a mikor Répássy Jánosnak Népiskola czímű s az említett évben megszünt nevelésügy lapjával egybeolvadt. Eredetileg az Egri Egyházmegyei Közlöny mellékleteként jelent meg, de 1873-ban elvált a főlaptól; 1894 január 1-jétől 1897 deczember 31-ig 414szünetelt s 1901 január 1-jétől 1903 deczember 31-ig kéthetenkint, egyébként pedig hetenként jelent meg és így most XXXVII. évfolyamát járja. Zsendovics József egri kanonok indította meg és eleinte maga, majd Parizsa János egri róm. kath. tanító támogatásával szerkesztette. 1873-ban Katinszky Gyula vette át. A Népiskolával történt fúzió után Répássy János főmunkatárs lett. Azután Szulik József, az egyházi költő is belépett főmunkatársnak, de csakhamar megvált. 1883-ban Schultz Imre és Fonyó Pál lettek főmunkatársak, de 1889-ben a Fonyó helyébe Boromisza István lépett, kinek helyét rövidesen Dreisziger Ferencz foglalta el. Katinszky Gyula 1891 derekáig maradt a lap szerkesztője és kiadója, s ez évben a szerkesztéssel Kelemen Lajos egri tanítót bízta meg, a ki Schultz Imrével és Dreisziger Ferenczczel 1893 végéig maradt a lap élén. Ekkor a Népiskolai Tanügy beolvadt a Szent István-társulat Népnevelő cz. ekkor megindult lapjába. 1898 január 1-én Breznay Imre tanítóképzőintézeti tanár újból megindította a lapot, Kalovits Alajos és Róvó Lajos főmunkatársak támogatásával. 1899 végén Breznay Imre megvált és a két főmunkatárs vette át a szerkesztést; 1903 őszén Kalovits Alajos is kilépett a szerkesztőségből s azóta Róvó Lajos maga szerkeszti a lapot. Kiadója eredetileg Zsendovics József, 1873-tól kezdve 1903 végeig Katinszky Gyula, 1898-ban és 99-ben Breznay Imre, 1900-tól 1903 őszéig Kalovits Alajos, majd 1907 tavaszáig Róvó Lajos volt, kitől az egri érseki liczeumi nyomda vette át a kiadás jogát. A lap fönntartásához Samassa József dr. egri bíboros-érsek ez idő szerint 1500 koronával járul. A Népiskolai Tanügy megindulásától kezdve mostanig a róm. kath. népnevelés ügyét szolgálja. A népiskolai Tanügy az Elemi Tanügyből és a Népiskola cz. oktatásügyi lapból alakult 1877-ben. A Népiskola maga is fúzió eredménye volt, a mennyiben folytatása a Lonkay Antal Tanodai Lapok cz. lapjának és a Népiskolai Lapoknak, melyeket Zafféry Károly dr. olvasztott össze 1874-ben. Hetenkint megjelenő katholikus oktatásügyi lap volt és Egerhez azóta tartozik, a mikor 1874 deczemberében Répássy János egri érs. tanítóképzői tanárral társult a szerkesztő-kiadó. 1875-től Répássy János egyedül szerkesztette s 1876-ban ő volt a kiadója is, míg nem olvadt a Népiskolai Tanügybe. A N. Tanügynek havonkint megjelenő zenei melléklapja volt 1889-ben és 90-ben a Cecilia, melyet Katinszky Gyula és Hausmann V. szerkesztett.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me