Finsterort.

Full text search

Finsterort.
Finsterort-bánya régente egyike volt a legnevezetesebbeknek Hodrusbányán, ámbár nem oly régi, mint a Mindszent-éren dolgozó Altradschacht, Neuradschacht, 168Handelhodritsch, stb. Finsterortnak első nyomát 1542-ben találjuk okmányainkban. – 1587-ben jövedelmező bánya volt, melyet nagyrészben magánosok míveltek. 1606-ban, a háborús viszonyok e bányászat fejlődését is megbénították; a körmöczi pénzverővel a közlekedés megszakadt; a termelt aranyat és ezüstöt nem lehetett értékesíteni s így a munkások sokszor hónapokig nem kapták meg bérüket, a miért 1606. aug. 30-án fel is lázadtak és a bányabírónál nagy lármát ütöttek, de midőn a városbíró fegyveres erővel sietett a bányabíró segítségére, szétfutottak. 1608-ban nyílt lázadásban törtek ki a vájárok, a termelt érczeket lefoglalták és kinyilatkoztatták, hogy ezeket mindaddig nem engedik elvinni, míg hátralévő bérüket ki nem fizetik. De mivel a részesek úgy nyilatkoztak, hogy a termelés értéke nem fedezi a költségeket és legjobb lesz az egész míveléssel felhagyni, a munkásnép belátván hibáját, a mint a jegyzőkönyv mondja: »Die heyer sind zum Kreuz krochen« és írásban kérték uraikat, hogy bocsássanak meg nekik. A viszonyok ezután még rosszabbra fordulván, 1608. július 12-én a bányabíró előtt tartott közös tanácskozmányban arra is ráállottak a munkások, hogy ezentúl csak háromhetenként tartassék fizetés és akkor a munkások kétheti bért kapjanak, a harmadik heti bér pedig feljegyeztessék s ezt majd csak később kapják meg, ha a bányák ismét jövedelmet fognak adni. 1608. szeptember 9-én főbejárást tatottak és úgy találták, hogy Finsterort a selmeczi bányák közűl legtöbbet jövedelmez és legtöbb érczet termel. 1609-ről fel van jegyezve a bányabírósági jegyzőkönyvekben, hogy Finsterort bányamunkásai egy teljes hétig nem dolgoztak, mert már hét hét óta nem kaptak bért. A hodrusbányai munkások augusztus 24-én fellázadván, tömegesen Selmeczbányára jöttek, a selmeczi munkásokat csatlakozásra birták és ezekkel együtt egy egész héten át rakonczátlankodtak. Augusztus 29-én bérfizetés tartatott, mire a zavargások némileg lecsendesűltek, de deczember végén ismét megújulnak a nyugtalankodások, folytonos panaszok, zavargások és tettlegességek között nehéz küzdelmet folytat a vállalat, mindaddig, míg Bloenstein Mátyás báró főkamaragróf Selmeczbányán az ügyek vezetését át nem vette. Az ő megérkezése után az ügyek azonnal jobbra fordultak, az ő erélyes intézkedései megszüntettek minden fegyelmetlenséget. A bányaüzem Bloenstein megérkezése után, rövid idő alatt újra felélénkült. 1619-ben ismét közelednek a háborús mozgalmak és ez év végén Bethlen Gábor fejedelem elfoglalja a bányavárosokat. 1628. április 4-én tartott bejárás után feljegyezte a bányabíró, hogy Finsterorton robbantó munkával végezik a feltárásokat. Egy 1630-ból való részletes leírásból kitűnik, hogy Finsterort Hodrusbánya legmélyebb és legterjedelmesebb bányája; 1638-ban azonban felhagynak mívelésével, hogy 1639-ben újra megindítsák. Hosszabb szünetelések után végre az utolsó szerencsés év 1648. volt, míg 1649-ben Finsterort üzeme teljesen megszűnt. A Brenner szövetkezet bukása után hosszú vajúdás korszaka következett; utóbb a város birta Finsterort bányatelepet, míg végre a kincstár vette át kezelésébe s ma is üzemben tartja. (Péch.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me