Robbantó por.
Robbantó por.
A robbantó-por alkalmazása, a melylyel 1627-ben tették az első kisérleteket, meggyorsította a fejtést és lehetővé tette a keményebb kőzetek vágatását is, de nem segíthetett a gondatlan emberek apátiáján. Már 1633-ban nagyon nagy nehézségekkel küzdött a vízemelés munkája és sokszor heteken át el volt fúlva a mélység; 1636-ban pedig, a nádor rendeletére, a körülfekvő vármegyék küldtek vízemelés végett sok embert Selmeczbányára; de az élhetetlen tisztek nem tudták őket felhasználni és rosszul bántak velük. Ekkor már 3000 embernél több kellett a szivattyúk mellé és ha a kellő szám hiányzott, a bányában levő vízhúzókat mindaddig ki nem eresztették, a míg az őket felváltó legénység meg nem érkezett és így némelyiket 2–3 napig is a bányában tartották; természetes, hogy ezek, egyszer kiszabadulván, soha többé nem voltak rábírhatók arra, hogy ismét a szivattyúkhoz álljanak, hanem egymásután hazaszöktek és az otthon levőket is annyira elrémítették, hogy a szerencsésen megindult bevándorlás rögtönösen abbamaradt. Mindezek következtében kezdett a termelés jelentékenyen apadni és a jövedelem eltünt; ezen pedig azzal akartak segíteni, hogy beszüntették a feltárásokat, de arra senki sem gondolt, hogy a fejtés alatt levő érczes oszlopon haladtak addig, míg a vizeket zsompon tartani bírták. Igy azután a termelés egyre kevesebb, a veszteség pedig hétről-hétre nagyobb lett, míg végre a Brenner-szövetkezet princzipálisa, Gienger Nándor báró, 1640-ben, kijelentette, hogy többé nem fizethet és a szövetkezetből kilép. A Brenner-szövetkezet felbomlott és felső-Biber-tárói bányabirtokát a kincstár vette át. De a kormány pénztárai is üresek voltak, annyira, hogy a munkásokat sem fizethették rendesen s e miatt 1644-ben ezek fel is lázadtak; ehhez járult még, hogy 1644-ben április hónapjában Rákóczy György a bányavárosokat elfoglalta, s kölcsönt sem lehetett kapni senkitől. Odaadták tehát felső-Biber-tárót egy társulatnak hűbérbe. Azonban ez a társulat is felbomlott és 1646-ban egy másik vette hűbérbe a bányát.
Ez év októberében végre az az örvendetes hír futotta be a várost, hogy Galleton utódai az András-táróval gazdag érczközt ütöttek meg. Erre a hírre a kincstár bányatisztjei is hozzáfogtak a Biber-tárói Katalin-vágat kitakarításához; de a munkával egy nagy törésbe jutván, azzal ismét felhagytak. Csak 1647-ben midőn Lobkovitzi Poppel gróf jött Selmeczbányára királyi biztosként, kezdtek ismét hozzá az újranyitáshoz és 1864 január 7-én feltöréssel bele is lyukasztottak az András-táró fejtésébe s minthogy a Biber-altáró nyolcz öllel mélyebben feküdt, mint az András-táró, el is foglalták az egész mélységet, az András-tárót pedig a víz és a levegő vezetéseért adófizetővé tették.
A Brenner-szövetkezet bányamívelése sorsához hasonló lefolyása volt a Mátyás-táró mívelésének is. A táró hajtását Lindacker Kristóf, a Brenner-szövetkezet ügyes bányagondnoka 1587-ben kezdte meg. Ez nyolczvannégy öllel a graefi ér előtt, váratlanul gazdag ércztartalmú érre bukkant, melyet Mátyás-tárói érnek neveztek el, mi pedig János ér név alatt ismerünk. Az ér vájása könnyű volt, gyorsan lemívelték tehát felső szintjeit és Lindacker utódai egész erejükkel a talp alá törekedtek. 1616-ban már százhat öllel mélyebben állott a mívelés zsomptalpa a táró padozatánál, a mi azt mutatja, hogy itt nem kellett fakadó vizekkel küzködniök, mert kézi szivattyúkkal is győzték a vízhúzás munkáját. De végre a vízemelés költségei mégis felemésztették a termelés értékét és 1623-ban már fel kellett hagyniok a mélymíveléssel. Folytatták azután a táró eredeti czélját és elérték a graefi ereket, de a régi mívelések ekkor már a táró szintjénél mélyebbre hatoltak le, az öröklés lehetősége tehát elveszett. Később, mikor a graefi társulatok már minden erejüket kimerítették, birtokukat olcsón megvette 162a Brenner-szövetkezet, de 1626-ban ez is felhagyott a mélymíveléssel, a mélység szabályosabb feltárására vonatkozó terveit pedig a később mindinkább rosszabbodó pénzügyi helyzet nem engedte foganatosítani. Ugyancsak így járt a glanzenbergi bányavállalat, mely Selmeczbánya város keletkezésével egykorú és valószínűleg első- és alapoka volt a város alapításának. E bányászat ezüstöt és aranyat tartalmazó ólomérczeket termelt és miután a többi bánya termékeit is csak a Glanzenberg-hegyből származó ólmos érczek segítségével lehetett kohósítani és értékesíteni, – természetes, hogy ezáltal a Glanzenberg hegyben levő bányák jelentősége fokozódott. Legrégibb iratainkból kitünik, hogy 1518-ban már a vízemelés nehézségeivel küzdött, de azért még mindig jövedelmes vállalat volt. A mohácsi vészt követő korszakban is élénkült az üzeme, 1535-ben tizenöt vájárt és kilenczvenhárom lovat foglalkoztatott s csak 1555 után kezdett hanyatlani. Hanyatlásának főoka a vizek emelésének nehézsége és az a körülmény volt, hogy a részesek érczeik nélkülöhetetlenségéről meg lévén győződve, azt hitték, hogy a megkivánt előmunkálatokat a kincstár tartozik teljesíteni. Ez azonban 1561-ben kijelentette, hogy nem bánja, ha a Glanzenberget fel is hagyják. Ilyképp megszüntettek minden mívelést és a bánya annyira elpusztult, hogy 1610-ben már senki sem tudta, hogy hol termelték annakelőtte az ólomérczket. Csak a lengyelországi ólomárúnak emelkedése után, a XVIII. században fogtak ismét hozzá, a régi bánya újranyitásához.
Hasonló sorsa volt a többi bányának is és miután a talp alá mívelés következtében elfúltak és felhagyattak, nehány évtized alatt még az is feledésbe ment, hogy hol voltak azok a híres és jövedelmező bányák. Úgy látszik, hogy a középkorbeli bányamívelő elődök csak a jelennek éltek s nem gondoltak a jövővel.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
