Peröcsény.

Full text search

Peröcsény.
Peröcsény, ipolymenti kisközség, 264 házzal és 1219 ev. ref. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Ipolypásztó, postája Vámosmikola. A hagyomány szerint a Hunt nemzetségbeli Salgó volt e hely első ura, a ki várat épített az erdő mélyében, a hol ennek romjai ma is láthatók. E vár közelében települt a Salgó nevű hajdani falu, mely azóta nyomtalanul eltünt. Peröcsény nevének hiteles említésével abban a határjáró levélben találkoznk, melyet a sági konvent 1380-ban állított ki. Possessio Perewchen alakban említi az az 1437. évi oklevél, melylyel Lévai Cseh Péter erdélyi vajda e birtokot zálogba vette Zsigmond királytól. A mult század elején a herczeg Esterházy-féle uradalomhoz tartozott, jelenleg pedig Huszár Tibornak van itt nagyobb birtoka. A falubeli ev. ref. templom 1857-ben épült, a harangja azonban 1602-ből való; az egyház 1748. évszámmal jelzett kőkorsót őriz. Peröcsény község határában kell keresnünk az Orsány nevű hajdani falut is. – 1282-ben Kún László király a fiutód nélkül megöregedett Orsáni Péternek megengedte, hogy vejét, Etei Pétert és ennek nejét törvényes utódaiul fogadja. E falunak azonban már nyoma sincsen; Peröcsényhez tartozik még a Haraszti puszta, a Peröcsény major, a Bányatelep és Paptag.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me