Háziipar.

Full text search

Háziipar.
Komárom vármegye háziiparának legjelentékenyebb ága a »hetényi subrikálás«. Hetény községben körülbelül huszonöt évvel ezelőtt új és szépen jövedelmező kézimunka-ipar keletkezett, a mely még most is fejlődésben van, s helyesen irányítva és terjesztve, szép jövőt ígér. E háziipar fellendítésében az oroszlánrész Baranyay Géza, komárommegyei nagybirtokost illeti, ki nejével karöltve, már évek hosszú során át fáradozik annak megszilárdításán. Az ő érdeme, hogy ez iparág a szomszédos községekben, Kurtakeszin, Marczellházán és Szentpéteren is elterjedt.
Hetény faluban régi szokás volt, hogy a leányok udvarlóik zsebkendői, ingujjaik és vászonnadrágszáraik szegélyeit különféle öltésekkel díszítették. Erre különösen felhasználták a régi magyar divatú subrikálást, a mi abból áll, hogy a kelmének a szálait kihúzzák és a keresztszálakat, a melyek ez által szabaddá lesznek, többet összefogva, czérnával sokszorosan körülcsavarják és így likacsos minták keletkeznek.
Leleményességük és ügyességük következtében többféle mintát tudtak előállítani, melyeknek különféle népies elnevezést adtak. Ilyenek: apró mesterkés, hamis varrás, hamis búzaszem, búzaszemes koczkás, tyúkláb, egypókos koczkás, négypókos, ablakos koczkás, iksos czipós, stb. Lassanként a hölgyek, de a kereskedők is, a vidéken, különösen Komáromban, női fehérneműre, asztal- és ágyneműre alkalmazták, és mivel nemcsak szép és eredeti, de tartós is, még a szomszédos vármegyékben is alig készül kelengye, a melynél nem volna képviselve.
Akadt azután a faluban élelmesebb asszony, a ki felkereste a távolabbi városokat is, különösen Budapestet, a hol a hetényi kézimunka általánosan ismert és keresett czikk.
Néhány évvel ezelőtt Gútán még nagyon elterjedt háziipar volt a haj- és halászhálókészítés. Ezt a két háziiparágat Haar K. és fiai gútai czég honosította meg. Mielőtt a gyárakban készült halászhálók a kézi fonást a piaciról leszorították, az összes balatonvidéki és dunamenti községeket innen látták el halászhálókkal. A gyári készítmények azonban a kézimunkát kiszorítják és mivel a Haar K. és fiai czég is feloszlik, a gútai halászháló-készítők elvesztik benne árúczikkeik közvetítőjét.
Háziiparként említhető még a kosárfonás, mely a dunamenti községek lakosainak téli foglalkozása. A dunamenti partokon a kosár-füz nagyon jól díszlik, és ennek hajtásait használják fel kosárfonásra.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me