Alsógellér.

Full text search

Alsógellér.
Alsógellér, magyar kisközség, a komárom-dunaszerdahelyi vasútvonal mentén, 103 házzal és 432 ref. vallású lakossal. Postája Bogya, távírója és vasúti állomása Bogya-Gellér. E község első írott nyomára 1258-ban bukkanunk, a mikor Pethő és rokonai győri várjobbágyoknak a lakóhelye. 1268-ban két ily nevű helységet említenek. Az egyik: villa Gyuller, a komáromi vár tartozéka volt, a másik: villa Guller, a szolgagyőri várhoz tartozott. 1405-ben a gelléri nemesek faluja. 1520-ban Márk Gergelyt és Alsógelléri Pongráczot iktatják itteni örökölt birtokukba. Időközben a pannonhalmi főapátság is szerez itt némely részeket, melyeket 1539-ben elzálogosít, de 1576-ban viszont más részeket a főapátság vesz zálogba. 1627-ben a község egy boszorkányperben is szerepel, és itt ez ügyben tanúkihallgatást tartanak. 1654-ben Vásárhelyi Mihály és Halászy István kapnak ide királyi adományt. 1658-ban Szente Bálint, 1728-ban pedig Varga János több udvartelekre nádori adományt nyernek. A mult század első felében a Csepy, Komáromy, Szabó, Király, Szücs, Buzás és Pázmány családok voltak a nagyobb nemesi közbirtokosai. Most nagyobb közbirtokosa nincsen. A török világban elpusztult és később újra települt. Dűlői között van egy Tatárhányás nevezetű, melyet azonban nem a tatárok, hanem a kuruczok emeltek. A községet az árvíz gyakran sujtotta legutóbb 1899-ben is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me