Dunaújfalu.

Full text search

Dunaújfalu.
Dunaújfalu, magyar nagyközség, közel a Dunához. A mult század elején a Duna partján feküdt, de a gyakori árvizek elől mostani helyére volt kénytelen telepedni. Hajdan Alsó-Örs volt a neve, melyet Kézai és más krónikások szerint Örs kún kapitánytól nyert. 1260 körül már mind a két Örs említve van, (a másik a mai Dunaörs puszta). Hajdan a komáromi várjobbágyok földje volt, kiktől 1218-ban Sámuel comes itt három ekényi földet vásárolt. 1260 és 70 között az egyik Örs villa Vrs alakban van emlitve. 1256-ban IV. Béla a két Örsöt Szefrid lovagnak adományozza, ki 1264-ben birtokának egy részét Fülöp esztergomi érseknek adja el. Közben Szent Lázár szerzetesei is szereznek itt birtokot, melyet szintén az esztergomi érsek vesz meg. Az érsekség itteni birtokát 1305-ben újabb hagyatékkal gyarapította Mykó mester, ki itteni részeit hagyományozta neki s ezt később »Örs káptalani puszta« néven nevezték. 1387-ben, mikor a komáromi vár birtoka, már az Ujfalu elnevezés is felmerül, de még mindig Örs jelzővel, Vrs-ujfalu alakban. A török világban elpusztult, de 1659-ben már ismét szerepel, a mikor Izdenczy András az ura, kinek magva szakadván, Sigray János és örökösei birtokába kerül. 1729-ben Jankovich Miklós kap itt érseki adományt. Később a gróf Nádasdy, a Halasy, Sárközy, Vellesz és a gróf Zichy családok voltak a birtokosai, most pedig Darányi Ignácznak, Ruttkay Bélának és Ocsovszky Oszkár Aurélnak van itt nagyobb birtokuk. A község házainak száma 106, lakosaié 1026, a kik mind róm. kath. vallásúak, de templomuk nincsen. A lakosok hitelszövetkezetet és gazdakört tartanak fenn. 1848-ban a magyar és az osztrák csapatok között itt ütközet volt. Az árvíz is gyakran sújtotta a községet. A községhez tartozó Vadas puszta Mátyás király hajdani vadaskertjétől vette a nevét. Ide tartoznak Cserhát, Duna-Örs, Kis- és Nagy-Gadócz, Szentpál, Tamási és Vadas puszták és Czikeháza és Losonczy tanyák. Cserhát puszta azelőtt a gróf Zichyeké volt. Később Ruttkay Mártoné, majd Vestermayer Károlyé lett, azután Jokl Vilmos, majd az Ocsovszkyak birtokába került és most is az övék. Szent Pál puszta már 1268-ban megjelenik, a mikor is Szent Pálnak szentelt egyházát említik. Az a domb, melyen ez az ősi egyház állott, ma is a »puszta templom« néven ismeretes. A szentpáli templom romjainak köveit a szentpéteri templom építésére használták fel. Innen származik a szentpéterieknek az a mondása, hogy Szentpéter megette Szent Pált. 1260-70 között Szentpáli Jób is vármegyei birtokosként szerepel és egy 1268-iki oklevél szerint ez időtájt e pusztát a győri egyház népei lakták. Újabban itt is a Zichyek lettek a birtokosok. 1860-ban Ruttkay Márton vette meg és most a Ruttkay Béla birtoka. Dunaörs puszta az újabb korban a gróf Nádasdyaké volt, most pedig Darányi Ignácz dr. földmivelésügyi miniszteré, kinek itt mintagazdasága van. Gadócz puszta 1247-ben Gothue alakban szerepel és ekkor Eklyi Olthman fia András birtoka. 1260-70 között Gothouch néven, már faluként van említve. 1268-ban, a mikor a majki egyház birtoka, Kothouch alakban írják a nevét. 1483-ban az érseki papnemeseké, és ekkor possessio Gadowc nevet visel. 1624-ben a pannonhalmi főapát tiltakozik az ellen, hogy a Koppánmonostorhoz tartozó gadóczi jobbágyok a földadót a komáromi vár tisztjének fizessék. 1659-ben praedium, melynek Tatay Máté is egyik birtokosa. A mult század elején gróf Nádasdy Lipót, Ghiczy Mátyás és Sárkány Ferencz birtoka volt, ma Darányi Ignácz tulajdona.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me