Ete.

Full text search

Ete.
Ete, magyar nagyközség, nevét némelyek szerint a Névtelentől is említett hét kún vezér egyikétől, Etétől vette, a kitől az Ethey nemzetség is származik. 1277-ben akadunk az oklevelekben első írott nyomaira. IV. László Ethey földet, a hol azelőtt a szolgagyőri várjobbágyok és a királyi hírvivők laktak, Csepeli Benedek hantai prépostnak adományozza. 1335-ben Ethey János és Péter birtoka, kiknek elődeit az itteni királyi hírnökök sorából, a szabadosok osztályába vették fel. Ugyanez az oklevél már a minden szentek tiszteletére emelt kőtemplomát is említi. 1348-ban a királyné megengedi, hogy az egy évvel előbb fej- és jószágvesztésre ítélt Jakab fia Jánosnak Ette nevü birtokát, a kivégzett fia és özvegye tíz márkáért visszaválthassák. 1450-ben is említik. 1500-ban Lewkes Ferencz és Koromlay István erőszakkal elfoglalják a Jakabfyak itteni birtokát, a mi ellen az érdekeltek tiltakoznak. 1520-ban az Etheyeken és a Koromlayakon kívül még Vasdinnyei Vas János, Csepy Benedek, Biró János, az Eörkényi és az Akay családok is birtokosai. A török világban elpusztult és mostani lakosait akkori birtokosa, gróf Zichy István 1648-ban telepítette ide. 1659-ben Tatay Máténak és nővérének négy nemesi kuriájok volt itt. 1698-ban az Esterházyak is birtokosai lesznek. Most a m. kir. állami ménesbirtok uradalmához tartozik. A község lakosai valamennyien reformátusok; templomuk 1645-ben épült, de csak 1817-ben kapott tornyot. A községházán kegyelettel őrzik az 1848-iki szabadságharcz alkalmával, az itteni önkéntes csapat számára készült nemzeti lobogót. A lakosok községi hitelszövetkezetet tartanak fenn. Az ú. n. Döbönkúti forrás vize kéntartalmú és gyógyító hatása van. A község házainak száma 241, lakosaié 1219. Helyben van postája, távírója és vasúti állomása. Ide tartozik Apáti puszta, mely 1334 előtt a pannonhalmi apátság birtoka, a hol 1334-ben Powsa János és Chyzer Pál némely birtokrészekre királyi adományt nyernek. 1520-ban a főapátságot iktatják itt birtokba. 1615-ben ismét más birtokosaival találkozunk; ekkor ugyanis Iványi Anna a maga részét, 10 évre, Gyárfás Mihálynak adja át. Ugyanezt teszik 1616-ban, birtokuk felével, Kulcsár Imre és osztályos atyafiai is. 1663-ban a pannonhalmi apátság a maga birtokát Csepy Jánosnak adja bérbe. 1673-ban Gyárfás István és Miklós itteni zálogjogukat Pázmándy Györgynek adják el. Később a Némai Tárczay család lett az ura; de e család fiágban kihalván, a leányági örökösök tették rá kezüket a birtokra, melyet azonban a királyi fiskus visszakövetelt. További sorsa Kisbérével, mely ide közel fekszik, azonos.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me