Héreg.

Full text search

Héreg.
Héreg, magyar nagyközség, a Gerecse hegy alatt fekszik. A tatárjárás előtt az ú. n. faluhelyi dűlőn állott, de a tatároktól elpusztíttatván, mostani helyére települt. A rómaiak idejében Héreg területe is lakott volt. Az ú. n. Újhegyi szőlő dűlőjének, tetején egy sáncz látható, a hol még most is gyakran találnak Neró idejebeli római pénzeket. A török világban Zereg néven van említve. 1552-ben mindössze négy lakható házat találtak itt. 1690-ben újra települt. Katholikus lakosai Imelyről, a reformátusok pedig Ágóról származtak ide. 1326-ban már az esztergomi érsekség falujaként szerepel és ma is az érsekségnek van itt nagyobb birtoka. Az itteni Királykúthoz az a hagyomány fűződik, hogy Mátyás király vadászatai közben gyakran pihent meg e kútnál. 1849-ben az osztrákok az egész falut fel akarták égetni, mert a héregiek egy őrjáratukra lövöldöztek, és csak a plébános könyörgésére állottak el e szándékuktól, megelégedvén azzal, hogy a bíró házát kirabolták és félig lerombolták. A község határában állítólag a domonkosrendi barátoknak klastromuk volt, ennek azonban ma már nyoma sincsen. A községbeli két templom közül a róm. katholikus 1737-ben, a református pedig 1787-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. Héreg határában, a jásti hegy tövében, a jásti tó délnyugati partja fölött terült el hajdan Fyast elpusztult falu, melyet 1326-ban még a fyasti egyház földjeként említenek. Úgy látszik, még a tatárjárás alatt szünt meg falu lenni. A község házainak száma 209, lakosaié 1522. Vallásuk róm. katholikus és református, de a katholikus vallásúak nagyobb számmal vannak. Postája Tardos, távírója Tatabánya, vasúti állomása Tata.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me