Izsa.

Full text search

Izsa.
Izsa, nagyközség, Komáromon alul mintegy 8 kilométernyire, a Duna mentén fekszik. Határa egész a Vág torkolati szögéig fölnyúlik s alább a Duna és Zsitva közét tölti be. 367 háza és 2056 róm. kath. magyar lakosa van. Postája helyben, vasúti és távíróállomása Almásfüzitő vagy Komárom. Hozzá tartozik a Hetény község melletti Örs és a Zsitva melletti Bokros puszta, az esztergomi főkáptalan birtokai, továbbá Harcsás puszta a Duna mellett, báró Solymossy örököseinek a birtoka. Itt van a régente híres harcsási malomrév, melynek napja azóta, hogy gőzmalmok vannak, majdnem végleg leáldozott. Izsa községet már V. Incze pápának egy 1276. évi bullája említi. IV. Béla király a község halászati jogát a nyulszigeti apáczazárdának adja; a pápa az adományt megerősíti és a szerzetet továbbra is különös pártfogásába ajánlja. Ez okmány említi az itteni vizafogást is, melyről a község később is mindig híres volt. Határában római castrum állott, melyről gróf Marsigli nyomán, Rómer tesz említést az Arch. Értesítőben. A castrum helye Brigetióval szemben, a Dunaparton van s emberemlékezet óta »Leányvár« nevet visel. Ez elnevezéshez az a hagyomány fűződik, hogy a rómaiak korában Valentin itt tartotta kedveseit. A brigetiói Legio I. Adiutrix egy része lakta s a felső Limest védte a quadok betörései ellen. Körfalromjainak alapja annyi 72követ szolgáltatott, hogy Izsán minden háznak a fundamentuma abból épült és azonfelül még mintegy 100 kőkút. Jelenlegi birtokosa a Vágbalparti Ármentesítő Társulat, mely kisajátítás útján szerezte meg. A közepén húzódik végig a dunai védőgát. A török világban a község nagyobb része elpusztult és az összeírók csak húsz házát találták lakható állapotban. A törökök zaklatásai elől elmenekült lakosság az ú. n. kormoslapi dűlő földalatti üregeiben vonta meg magát. 1593-tól már közbirtokosok lakják és ekkor Somogyi Gáspár a maga részét is Novák Mihály esztergomi szenttamási prépostnak adja el. Később Bokros pusztának az esztergomi nagyprépost, majd a főkáptalan lett az ura és most is ennek van itt nagyobb birtoka. E községet az utolsó századokban háromszor sujtotta földrengés. Az első 1763-ban volt, a második 1773-ban, a harmadik 1822-ben, a mikor két temploma rongálódott meg és az egész faluban mindössze 16 ház maradt ép állapotban. Az árvíz és a tűz is többször pusztította. 1899 szeptember 11-én a községnek majdnem a fele leégett, egy héttel később pedig az őszi áradásoktól megdagadt Duna öntötte el. 1848-ban a község határában kisebb ütközet volt. Házainak száma 369, lakosaié, a kik nagyobbára róm. kath. vallásúak, 2056. A két templom közül a református 1871-ben épült; a katholikus templom alapjában régi, mert már 1599-ben fennállott, a mikor Bocskay hajdúi felégették. 1721-ben épült fel, 1763-ban a földrengés erősen megrongálta, 1772-ig fejezték be újraépítését, egy évvel utóbb megint földrengés következtében a boltozata szakadt be, a melyet 1774-ben ismét helyreállítottak. Ide tartoznak a már említett Bokros, Harcsás és Örsi puszták és a leányvári tanya. Ez utóbbiról már szólottunk; Harcsás puszta pedig egynek látszik lenni azzal a Halas községgel, mely 1387-ben Komáromvár tartozékaként van említve. Örsi pusztáról már Heténynél volt szó, mert ahhoz sokkal közelebb fekszik.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me