Lak.

Full text search

Lak.
Lak, csallóközi magyar kisközség, 146 házzal és 750, nagyobbára ref. vallású lakossal. Postája Lakszakállas, távírója és vasúti állomása Bogyagellér. Temploma nincsen. A Laki nembeliek ősi fészke és névadó községe, de őket megelőzőleg, 1332-ben, Zemurfia Miklósé volt, a ki ez időtájt e birtokát eladta. 1385-ben már Laki Miklós fiai az urai. A török világban és ezt követőleg már több nemesi közbirtokosa merül fel. 1598-ban Pázmán Péter és Piroska is birtokosai, a kik itteni részüket Molnár Mihálynak zálogosítják el. 1612-ben Czender Anna Bay Jánosnak és Czender Erzsébet Nagy Györgynek zálogosítják el birtokrészeiket. 1613-ban ismét találkozunk a Lakyakkal és ekkor Laky János is egyik birtokosa. Később a Pázmán családon kívül még a Csepy, Végh, Szücs, Farkas, Bartalos, Csiba, Bajcsy, Laky, Nagy és Halászy családok voltak a nagyobb közbirtokosai. Most nagyobb birtokosa nincsen. E község az idők folyamán háromféle néven is szerepelt, ú. m. Alsó- és Felső-Lak és Lakszakállas néven. Mindegyik külön község volt ugyan, de közvetetlen egymás mellett, és végre is Lak néven egyesültek. 1861-ben, néhány ház kivételével, az egész község leégett. Ide tartozik Lakiréti tanya.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me