Naszály.

Full text search

Naszály.
Naszály, Komárom és Tata között fekvő magyar nagyközség, 174 házzal és 1387, nagyobbára ref. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Füzitő. Hajdan Ladomér volt a neve és az 1234. és 1270. évek közötti oklevelek is e néven említik. A török világban elpusztult és a Csákyak telepítették újra. Ők voltak a földesurai is, de 1700-ban Péchy Menyhért tart igényt a Csákyak és osztályos társaik itteni birtokaira. Úgy látszik, hogy ezt az igényét sikerült érvényesítenie, mert három évvel később már őt is itt találjuk, és ekkor a maga részét Krapf Ferencz Józsefre iratja át. Azután az Esterházyak lettek az urai és ma gróf Esterházy Ferencznek és a klosterneuburgi kanonokrendnek van itt nagyobb birtokuk. Az Esterházyaknak az ide tartozó Grébics pusztán mezőgazdasági szeszgyáruk is van. A községben fennálló református templom 1859-ben épült. Ide tartoznak Pusztaalmás, Billeg és Nagygrébics puszták, a Naszályi major és a vinczellérház. Grébics puszta Albeus jegyzékében, a XIII. század elején már Grebuch néven van említve. 1234. és 1270. között azonban két ilynevű hely szerepel, melyeket Alsó- és Felső-jelzőkkel különböztetnek meg egymástól. 1446-ban már falu és a Rozgonyiak zálogbirtoka. 1459-ben Gerebech néven a tatai vár tartozéka. Később ez is az Esterházyak tulajdonába került, de az esztergomi érsekségnek is volt benne része. Billeg puszta szintén ősrégi telep, melyet II. Géza 1151-ben a pannonhalmi főapátságnak adományozott. Az 1240 táján készült Liber Ruber másolat rubruma ekkor Belyd néven említi. Úgy látszik azonban, hogy a szolgagyőri várnak is volt itt birtoka, mert 1231-ben II. Endre a szolgagyőri várhoz tartozó Bylla nevű földet szintén a pannonhalmi főapátságnak adományozza. 1268-ban negyedrésze még mindig a komáromi vár tartozéka. Ez időtájt János bán és testvérei is birtokosokként szerepelnek és 1284-ben Bylle vagy Boyle nevű földjüket az esztergomi érseknek adják. Albeus jegyzékében még apátsági birtokként van említve; e szerint Beled faluban az apátságnak a tatárjárás előtt 22 ház udvarnoka volt. 1291-ben Mocsa határleírásában Billem alakban szerepel. 1393-ban népes helység, a hol a főapátságot újabb részekbe iktatják. 1425-ben possessio Bylie alakban van említve, és Zsigmond király az esztergomi érsek itteni birtokáért Kismocsot adja cserébe. Később azután ennek is az Esterházyak lettek az urai. E pusztán, melyet Csetke Béla bérel, kényelmes, emeletes kastély áll, mely a hagyomány szerint eredetileg kolostornak épült. Ez a kastély az Esterházyak Galántai Balogh nevű uradalmi igazgatójáé volt, a ki azonban magtalanul halván el, az Esterházyaknak hagyományozta.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me