Veres Pálné.
Veres Pálné.
Veres Pálné Beniczky Hermin (Beniczei, Micsinyei és Pribóczi) a magyar nőnevelés úttörője, született 1815 decz. 13-án a nógrádmegyei Láziban, a Beniczkyek ősfészkében. Ősrégi, történelmi nevezetességű magyar nemesi család ivadéka. Hermin árván került 80 éves nagyatyjához, Sturman Mártonhoz, ki 314Budán florentini szalmakalapfonó gyárat alapított és Gömörmegyében temérdek vasbányájából megalkotta »Coalitio« néven az első vasművi részvénytársaságot (Rimamurányi). B. Hermin 1839-ben Farádi Veres Pálhoz ment nőül, ki Nógrád vármegye kiváló alispánja és orszgy. képviselője volt, kiről Mikszáth írta, hogy: »tiszta, önzetlen jellem, mint a kristály és nemesen dobogó szív volt«. V. Pálnéra nagy hatással volt Madách Imre, férjének jó barátja, a ki neki ajánlotta halhatatlan művét: »Az ember tragédiájá«-t s azt e körben olvasta fel legelőször. Madách akadémiai székfoglalója a nőről volt a rúgó, mely a régen lappangó nagy gondolatokat Veres Pálné lelkéből kipattantotta. Kimondja a korszakalkotó jelszót, hogy a magyar nők általános műveltségének emelése tovább nem halogatható szükség. Ez időtől fogva lángoló lelkesedéssel s ritka kitartással nemes eszméje megvalósításáért élt és küzdött. 1861-ig, egyetlen gyermeke férjhez meneteléig úgy élt, mint azok a római nők, kikről azt tartották: jóknak kell lenniök, mert semmit sem beszélnek róluk. Leányát nagy gonddal nevelte, különösen kedélyét és vallásos érzelmeit fejlesztette. E közben magát is képezte, s Humboldt Kosmosáról írja, hogy világosságot árasztott lelkében. Naplót vezetett. Ezekben kéri Istent, hogy férjére nemesítőleg művelőleg tudjon hatni, hogy férje legfőbb lelki rugójáúl az igazi jót tekintse; inkább mindent elveszteni, mint nem tiszta eszközökkel mindent elnyerni. Találunk naplófeljegyzéseket még 80 éves korából is. V. Pálné törekvéseiben nem volt emanczipáczionális gondolkozás. Ezt írja: »A nő legfőbb rendeltetése a családban van. Ki egy család nemtője akar lenni, annak kell, hogy az igazi műveltség s alapos képzettség által jogot követelhessen magának a munkára.« 1867-ben az ő felhívására 22 nő kimondja a Nőképző-Egyesület alakítását, s annak első czélja odahatni, hogy a nőknek alapos képzésére alkalmat nyújtsanak és a vagyontalanoknak önfentartási pályákat nyissanak. Az Egyesület pecsétjére e szót írták: Haladjunk. Deák Ferenczet felkérték, hogy nyújtsa be a képviselőházhoz 9000 nő nevében kérvényüket, hogy állítson az ország egy női minta-főiskolát. A felállítás késett, így V. P.-né maga látott hozzá; tantervet csinált, felsőbb tanfolyamot nyitott, 14 növendékkel; igazgató Gyulai Pál volt. Az Egyesület pénzt gyűjt, hogy alkotása fenállását biztosítsa. 1880-ban saját házába költözik az Egyesület, bentlakással ellátva. Körülbelül 800 növendékig viszi fel. Van elemi-, felsőbb leányiskolája, gimnáziuma, főzőiskolája és egyetemre járó volt növendékei számára kollégiuma. V. P.-né alakította az ország legelső Önképzőkörét leányok számára. Minden, a mi hazánkban a női oktatás terén magasabb képzés és önfentartási módok érdekében történt, az mind V. P.-né kezdeményezése és ernyedetlen szívós munkálkodásának kétségtelen eredménye; figyelmét minden irányban kiterjesztette, a hol a nők hatását és munkásságát eredménynyel gondolta kifejthetni. Így 1879-ben a székesfehérvári kiállításon felszólalt a mellett, hogy általánosságban mindenkinek, férfinak és nőnek, valamely iparágban ügyességet kellene szereznie. A hazai iparvédelem és pártolás mellett Simonyi miniszterrel üdvös mozgalmat indított meg, de annak további vezetését nem vállalhatta. 1903 őszén Erzsébet királyné határozott kívánságára, hogy ő mutassa be – látogatásakor – a tanintézetet, a fővárosba utazott, meghűlt és két évig tartó kínos csúzba esett; betegágyán fejezte be Tapasztalati Lélektanát felnőttebb növendékek számára. V. P.-né életének utolsó heteiben leányának és az intézet vezetőinek szívére kötötte, hogy a tanárok kötelességévé tegyék, hogy minden alkalommal csepegtessék bele a növendékek fogékony lelkébe annak igazságát, hogy a nő legfőbb ékessége és minden tudásának koronája: a háziasság. Ez a kijelentése volt a magva az azóta felállított főzőiskolának. 1895 szept. 28-án befejezte munkás életét Váczhartyánban. Vanyarczon, férje mellett van eltemetve a családi sirboltban. Halála után Nógrád vármegye közönsége emléktáblát állított föl a vanyarczi templomban; egyesülete felsőbb leányiskoláját »Veres Pálné iskolá«-nak nevezte el; a székes főváros a Zöldfautczának Veres Pálné nevét adta; a magyar társadalom pedig díszes márványszobrot emelt neki Budapesten, melynek bronzcsokrán Mikszáth e szavai állanak: »Nevét a történelem, alakját e kő örökíti, lelke a haza leányainak örökség.«
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
