Gr. Gyürky Ábrahám főispán.

Full text search

Gr. Gyürky Ábrahám főispán.
Ugyanez évben főispánváltozás is történt. A kormány és a vármegye teljes megelégedésére öt éven át kormányzott gróf Forgách József lemondott s helyére a király gróf Gyürky Ábrahámot nevezte ki főispánná. Gyürky azután hosszú ideig a vármegye élén maradt és nagy népszerüségnek örvendett, a mit az is bizonyít, hogy arczképét még főispánsága alatt, 1882-ben, a hálás törvényhatóság a közgyűlési terem számára megfestette. Az 1872. április 22-én tartott székfoglalójában Gyürky főispán többek közt az alábbi emlékezetes kijelentést is tette: »Biztosítom a tisztelt megyei bizottmányt a felől, hogy szemem előtt tartva a megye fényes mottóját –»Nógrád a közügyért«, – jelszavam csak ez leszen: »Gyürky Ábrahám Nógrádért.« Igéretét a legjobb akarattal igyekezett is beváltani. Ebben nagy segítségére volt a kiváló tisztikar, élén egyideig Veres Pál alispán, kinek a közgyűléseken előadott tartalmas, részletes, alispáni jelentései, melyek azután állandóan gyakorlatban maradtak, élénken megvilágítják, mennyit haladt az időben Nógrádmegye közigazgatása, (tanügye, útügye, stb.) a fejlődés terén, a multhoz képest.
Az 1873. évi országos kolerajárvány Nógrádmegyében is sok áldozatot követelt, a hatóságok lelkiimeretes intézkedései ellenére. A vármegye középpontjában a kolera elleni védekezést Baintner Ferencz dr. megyei főorvos és Bogdán Mihály dr. honvédfőorvos vezették.
A vidéki politikai élet rendszerint az országos politikához igazodik. Midőn 1875-ben az országos balközéppárt a szabadelvű Deák-párttal fuziónált, Nógrádmegyében 554is, a Dessewffy Ottó és Beniczky Gyula vezetése alatt álló balpárt lemondott ellenzéki pártállásáról és a megyei Deák-párttal egyesült, melynek elnöke Fráter Pál, alelnöke Veres Pál volt. A fuziót az április 14-iki gyűlésen mondták ki, Pulszky Ferencz hosszabb megokolására s ugyanekkor Pulszky Ágost indítványára. Deák Ferenczet feliratban üdvözölték.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me