Ruházat.
Ruházat.
A ruházatban főleg a ruha diszítésében, még a férfiaknál is nagy változatosságot találunk a megye különböző részeiben, annál inkább a női öltözetekben.
Még ma is uralkodik a tótoknál az a patriarchális szokás, hogy a férfiruházatot is otthon készítik. Nemcsak a fehérnemüt, hanem mint már jeleztük, a felső ruhát is. Ennek anyaga természetesen egész közönséges szűrposztó, halena, melyet még ma is erősen gyártanak a posztósok, jóllehet a városokkal és a nagyvilággal való könnyebb érintkezés a finomabb színes posztónak és más szöveteknek is utat nyitott, s ez immár háttérbe szorítja a szűrposztó-viseletet. A déli részeken, a hol a tótság a magyarokkal 206áll mindennapi érintkezésben, már csak téli felöltőnek maradt meg a szűr egyszerü zöld vagy vörös perem-, vagy csak szegély-kivarrással; a többi felső ruha sötétkék vagy fekete posztóból, nyáron világosabb szövetből készül.
Rendes viseletük a férfiaknak: rövid ing, kosela, melynek ujját, sőt vállát is, különböző színü pamuttal, zsinórszerüen vagy pedig virágfonat vagy meander-mintáju diszítéssel kivarrják, a szűkszáru gatya, a magyar szabásu nadrág, nohavice, vagy német szabásu nadrág, galoti, pruszlik (mellény), a dolmányforma, néhol zsinóros, máshol feketegombos, zsinórozatlan kabát, télen a sötét ködmön, tarka virágos barna bőrbekecs, szűr, kabanyica vagy guba. Nem egy helyen a szűr már kikopott, helyette télen bekecset viselnek, ha nehezebb utra mennek szürke vagy barna daróc gubát. A nagy, széles karimáju, úgynevezett tót kalapot csak az északi részeken viselik, a megye déli részén kis kerek karimáju kalap járja. Ugyanerre általános lábbeli a csizma; a bocskornak csak az északi járásokban van hazája.
Ha fölebb megyünk a Nyitra mentén, már gyakrabban találkozunk a fehér szűrposztó öltözetekkel. Rövidre szabott dolmányhoz, melynek széleit szélesebb kék, zöld, vagy barna-sárga zsinór szegi be, ugyanilyen halenanadrág járul, melyre azonos szinü zsinórból varrnak vitézkötést. E nadrágok szabása hasonló a bakanadrághoz, csakhogy felső részük is szük s elég feszesen áll a sovány lábszárakon. A szűr azonban meglehetős czifra; nem csak síma posztóval prémezett, hanem külömböző szinü pamuttal van kitulipántozva, kirózsázva. Néhol kihajló gallérjának elejére a tulajdonos nevének kezdőbetüit himezik. A kivarrás az ingen is gazdagabb, sőt a rendesen használt kötényekről sem maradhat el a színes pamut-diszítés.
A megye északkeleti részében, a zsámbokréti és privigyei járásokban jellemző a széles karimájú, magas, csúcsos kalap; a téli sipka lapos tetejü, hengeres. A szűr mint felöltő általános, hunya néven; pirossal van kivarrva és négyszögletü fejfődővel, egyes helységekben, mint Sutóczon, kivarrás nincs rajta, csak egy rézkapocs, mely a nyaknál összetartja. Szűrposztóból készül a nadrág és a rövid szabású kabát, a kabanica is; ámde nem egy helyen meghonosodott már a szürke vagy barna posztóból varrott katonaköpenyszabású felöltő; e mellett a kozsuch néven hítt bekecs is szokásos. A szűrposztó-ruhát télen viselik, mig nyáron vászonból készítik felső öltözetüket. Nem gatyában, hanem vászonnadrágban járnak munkára. Hétköznap inkább bocskort viselnek, a csizma csak ünnepen kerül lábukra; vannak azonban, a kik egyáltalában csak bocskort hordanak.
A Vág völgyében a halena-ruha mellett a világoskék posztóból készült ruha, kékkel zsinórozott, gyakran pitykés dolmány uralkodik; több helységben két oldalt a dolmányra, elől nyakban, hosszu kék szalagot varrnak, melyet csokorba kötnek össze. A kozsuch gazdagon van virágozva piros és zöld bőrlevelekkel; a szűrt már kevésbbé használják, a hol van, az rendesen kivarrás nékül való, ellenben a kozsuchon kívül viselik a sötét, fekete, barna nagy szürke gubát. A kozsuch gyakran gazdagon van tulipános és rózsás diszítéssel kivarrva. A kalapot is szeretik fölékesíteni mesterséges virággal minden ünnepélyes alkalommal, mulatságon, farsangban.
A Morvára dülő vidék helységeiben már a nyugoti befolyás különböző módósító hatása jelentkezik a ruházat változó anyagában, szinében, szabásában.
Holicson égkék ujjast és nadrágot, rózsás mintáju selyemmellényt hordanak ünnepnapon; szűrük csak térdig ér s vékony vörös szegélylyel van 207kivarrva. A csizmát szintén kék zsinór-paszománt diszíti. A csizmának ilyen kék zsinórdisze különben másfelé is szokásos a tótoknál. Világoskék kabátot és nadrágot viselnek Miaván, Kopcsányban, Mokrihájon, több helyen meg a fekete kabáthoz deres vagy szürkéskék nadrágot vesznek; igy Chropón, Kis-Kovalón, Oreszkón, Vészkán stb. De a sötét vagy világoskék nadrághoz fehér szűrdolmányt is hordanak egyik-másik faluban, így a többi közt Turolukán. Uninban világoskék posztónadrághoz testhez álló barna kabátot öltenek. Péterfalun rendesen barna a dolmány, piros a mellény és szürke a nadrág; a szűr az utóbb felsorolt helységekben rendesen síma, minden kivarrás nélkül, legfölebb egy kis szines, piros vagy kék, néha fekete szegélylyel.
CHINORÁN-ZSÁMBOKRÉTI NÉPVISELET.
Lőger Gusztáv felvétele.
A női ruházat alapjellege a tarkaság, mely az eltérő szinű és szövetű kelmékben és ezek különböző diszítésében nyilvánul s élénkségével, sőt kirívóságával bár szinessé, de nyugtalanná is teszi a nagyobb tömeg képét. A fényüzés most már nem csak házilag készült czifrázatokban jelentkezik, hanem az értékesebb szövetek használatában, melyek persze Ausztria gyáraiból kerülnek a helybeli piaczokra. Főleg a vagyonosabb déli részen, azután meg a nagyobb városok, mint Nyitra és Érsekujvár közelségében terjed a selyem és bársony viselése. Általános az egész vármegyében az ingváll és az ingujjak himzése, mely, mint tudjuk, a férfi-ingnek is rendes járuléka. Annál gazdagabb szokott lenni a női fehérnemüeknek e fajta díszítése. A női viselet rendesen következőkből áll: a himzett ujjú ingváll (rukavce), ing 208(spodnik), pendely (rubacs), harisnya (nohavicki), szokna (szukna, kaszanyica), mely mindig kurta, ujjas vagy mellényke (prucel v. oplecko), nyáron a zekeszerü lipityka, melyet jopkának, máshol geletának is neveznek, télen kabát (kacabajka, vizitka), kötény (zasztera, máshol kuchinka v. kuchnya, vagy németesen fertucha v. fjertucha), fejkendő (rucsnik), fejkötő (csepec), ködmen (kabanya, kozsuch). Nyáron munkaközben bőrpapucsot hordanak, ünnepen ránczos fekete csizmát; nagyon terjed már a fűzős czipő. A leányok ünnepnapon széles, hosszú szalaggal fonják be hajukat, varkocsuk akárhányszor csupa szalag, melylyel a fogyatékos hajat is pótolják. A fejkötő gyakran igen értékes, arany és ezüsthimzésü. Nagy használatnak örvend a csipke, melylyel az ingvállt, de a szoknyát is diszítik.
DIVÉKI NÉPVISELET.
Lőger Gusztáv felvétele.
A szoknya szine a megye déli csúcsán lakó tótoknál sötét, de a Vág felé már rikító vörös vagy zöld, a Galgócz környékén több helyen nehéz himzetü vagy csipkés atlasz; Nyitra körül vörös tarka vagy egyes helyeken, mint Assakürtön fehér; a vármegye északi részében pedig nagyrészt fehér, még pedig fehér vászonszövet.
Kivétel falunkint természetesen ebben az általánosságban is van. Így Vieszkán, a vágujhelyi járásban molnárkék posztó szoknya az ünneplő; Császtkóczón zöld vagy kék prucel járul hozzá, mely nem ritkán atlaszból, bársonyból, selyemből készül a módosabbaknál. Mindenütt, a hol a fehér szoknya az uralkodó, tarka ujjast vesznek hozzája, egy szinben sehol sem járnak. Az eltérő szinek tarkaságát fokozza az 209ingváll, a derék már emlitett gazdag himzése. Néhol a kötényt is gazdag hímzéssel varrják ki; Nagy-Modrón sárga, piros és kék körkörös diszü, Brunóczon, Patvaróczon, Lehotán sárga selyemmel vagy pamuttal himzett kötényt hordanak. Ó-Turán is fehér a szoknya, de ehhez fekete kabátkát viselnek bársonyszegélylyel, a fejkendő kék, de himezetlen. Krakovánon, Trebetén csak három színt látunk, feketét, zöldet vagy kéket; a köténynek csipkésnek kell lennie, valamint a fejkendőnek is, melyet a főkötő fölé varrnak.
MIAVAI NÉPVISELET.
Lőger Gusztáv felvétele.
Festői és gazdag diszítésü a chinorániak ruhája. A rukavce, vagyis ingváll, melynek vörös a gallérja, ki van rózsásan varrva arany- és ezüstszálakkal. A szoknya ünnepnap tiszta fehér, föléje jön a rövid szines kabát, a vizidki, melyre még finom mollkendőt, polikát, vetnek. A Zsámbokrét táján fekvő többi községben is hasonló szokást találunk; de már csak pamuttal, legfölebb selyemmel varrják ki az ingvállat. A nyakukon pedig a zsámbokrétvidéki helységekben nem üvegklárist, hanem gránátgyöngysort viselnek. Más ékszer a rézgyűrűn kívül alig van; néhol, de ritkán, ezüst fülbevalót hordanak a leányok.
A megye északkeleti szögén, azaz a privigyei járásban már gyérül, sőt el is marad a fehér szoknya; a sötétkék, néhol zöld színes vagy fehér virágos, babos vagy pettyes vászon, egyes helyeken tarka karton, ünnepen kasmir vagy más finomabb szövet lép helyébe. A síma szoknyán kívül egyes helyeken a sorecz nevü redős szoknyát is hordják. Az asszonyok a 210sata nevü, mintegy másfél méter hosszu, fehér vászon fejkendővel burkolják be fejüket, melyet fecskefark alakra hátrakötnek. Lábbelijük télen posztópapucs meg csizma.
A leányok 17–22 éves korukban mennek rendesen férjhez, a szerint, hogy minő korban ismerkedtek meg vőlegényükkel. A megkérés, ép ugy, mint a magyaroknál már emlitettük, jó részben inkább formaság, mert majd minden legénynek megvan már a kiválasztottja. Szokás szerint azonban az anyagi dolgok, a menyasszony hozománya, a vőlegény móringolása miatt huzamos ideig tart az alkudozás a vőlegény kérői és a leány szülei között. Az esküvő rendesen hétfőn van, egy napon az uj törvénykövetelte polgári egybekeléssel. A lakodalom eltart két-három, sőt néhol négy napig is. Ez a legkedveltebb, de legköltségesebb ünnepe ennek a népnek, melyre még szegénységében is gyakran erején felül költekezik, de támogatják a családapát az atyafiak, a kik kötelességüknek tartják, hogy a lakodalomra kalácsot, tyukot és bort vigyenek. Sok rokonvonásra találunk a tótok menyegzői szokásaiban a magyarok szokásaival: megvan a kölcsönös jegyajándék, a menyaszony kiváltása a vőlegény által, valamint az a szokás is uralkodik, hogy az idegen helységbe vitt leányt nem eresztik be előbb az illető faluba, a mig váltság-dijat nem ád. A vőfélyfelköszöntők már sok helyen kivesztek; ellenben általános a lakomán a dal, mely néha csak egy szokásos mondókának egyhangú dúdolása. Szokásban van helyenkint, hogy a vőfély a szentirásból olvas föl egyes részeket, például Tóbiás házasságát.
VÖRÖSVÁRI NÉPVISELET.
Lőger Gusztáv felvétele.
211A Nyitravölgy tótságának falvaiban az esküvő napjának reggelén elmennek a nyoszolyók a menyasszonyhoz s befonván haját, pártát tesznek rá. A párta sok szalaggal van felczifrázva. Minthogy a legtöbb esküvő télen, advent előtt vagy farsangkor van, a menyasszony hosszú mentét visel, melyet néhol gazdagon felzsinóroznak. A polgári házasság megkötése után a katholikusoknál a fiatal pár, közvetlenül az egyházi esketés előtt meggyón és megáldozik. Az esküvő után a templom előtt a násznép rövid ideig tartó tánczra perdül. A násznép ezután két részre oszlik; a legény vendégei a vőlegény, a menyasszonyéi ennek házához mennek lakmározni. De még délelőtt zeneszó mellett elviszik a menyasszonyt a vőlegény házához szekéren. A nyoszólyó-lányok mind felülnek a menyasszony szekerére, a hová fölteszik az ifju asszony tulipántos ládáját és ágynemüjét is. A többi vendég a zenészekkel szintén kocsin követi őt. A legény házánál zárva van a kapu s a vendégeket csak kellő igazolás után bocsátják be; de a menyaszony nem száll le addig, a mig a férje és ennek anyja ki nem jön az udvarra s nem üdvözli őt. A legény anyja baltát tesz a szekér elé s arra lép rá a menyasszony, a kinek buzaszemmel telt rostát adnak kezébe, melyből a gabonát szerteszórva követi anyósát, a ki meg szentelt vizet hintve megy be a házba. (Behinczen mézzel kinálják meg az uj párt, hogy szeressék egymást.) Ezután megkezdődik az ebéd, melyen kétféle levesnek, káposztának, pecsenyének és kalácsnak kell lennie. A menyasszony ajándékot oszt ki minden vendégnek, a kik viszont pénzt adnak érte neki. 212Az ebédet reggelig tartó táncz követi. Hajnalban leveszik a pártát a menyaszony fejéről s főkötőt tesznek helyébe.
BREZOVAI NÉPVISELET.
Lőger Gusztáv felvétele.
Több helyen, úgy mint egyes magyar helységeknél megemlítettük, a vőlegény és menyasszony nem étkeznek az asztalnál, hanem külön tálalnak nekik a kamarában. Közös tányérból esznek s közös pohárból isznak. Helbényben a menyasszony, mielőtt kiosztja ajándékait a vendégek közt, dióra lép s megfordul rajta, jelezvén, hogy valamint a dió ellenáll az ő súlyának, ő is ellene fog állani a kisértésnek, a mi törékeny szimbolum ugyan, de nyilván apró, kemény diót választanak ki e célra. A mestergerendára pedig egy krajczárt tesz föl, annak jeléül, hogy hűséges sáfárja lesz az ura pénzének. Az esküvő előtt a nyoszolyólányok koszorút tesznek a házasulandók fejére, s a menyasszony esküje után a leányok igyekeznek azt elkapni, mert a ki hamarabb kapja el, az hamarabb megy férjhez. Ez az egész megyében elterjedt szokás. A nászmenetet több helyen, igy Zsámbokrét környékén, lovaslegények vezetik; a vezér zászlót lobogtat, mely többnyire szines kendő, de néhol valóságos nemzeti zászló. Szokásban van még több helyen a pisztolydurrogatás is.
A Trencsénnel határos Valaszka-Belán a legények egyáltalában nem járnak leánynézőbe, hanem a kérésre vénasszonyokat kérnek föl, a kik négyen-öten kalácscsal mennek a leányos házhoz. Ha elfogadja a leány a kalácsot, ezzel azt fejezi ki, hogy kész hozzá menni. A kedvező üzenetet megvivén az asszonyok az illető legénynek, ez elmegy a leányhoz s ott marad mindjárt pár napig, mire megint az emlitett öreg asszonyok mennek értte s énekszóval hazakisérik. Erre négy-öt nap mulva a legény férfirokonaival s zenével köszönt be a leányos házhoz, a hol megtartják a kézfogót. A vőlegény atyja ajándékot ád a leánynak, többnyire pénzt. A menyasszony rokonai ilyenkor más, álöltözetes lányokat vezetnek elő; a vőlegény azonban rendesen ráismer a menyasszonyára. (A délszlávoknál is élő szokás.)
Az esküvő előtti este a meghivott rokonok a meghivó félnél külön-külön vacsorálnak és tánczolva mulatnak. Reggel a menyasszonyt felöltöztetve, fejére pártát vagy koszorút, mellére két czipót tesznek. A vőlegény rokonai eljönnek a násznagygyal, a ki a menyasszonyt háromszor ünnepélyesen kikéri. Esküvő után a vőfély versenyt fut a menyasszonynyal ennek házáig, úgy hogy a menyasszony maradjon győztes. Ebéd után elviszik a menyasszonyt és kelengyéjét szekéren a vőlegény házába, a hol a vőfély vasvillával leveszi az ífjú asszony fejéről a pártát, ezután fölteszik neki a főkötőt. A lakodalmas táncz ezután még eltart néha két napig.
Ó-Turán elrejtik a menyasszonyt az esküvő reggelén, s a vőlegénynek meg kell őt keresnie. Analog azzal a szokással, hogy álöltözetben állitják a menyasszonyt a vőlegény elé. A főkötő feltételekor, a mi a lakoma alatt éjfélkor történik, az asszonyok dal alakjában oktatják a menyasszonyt, hogy miképen viselje magát mint asszony. A lakodalom két napig tart (a szomszéd községek egynémelyikében négy napig is), és ez alatt kétszer is bejárják a menyasszonynyal és kelengyéjével a helységet. A rákövetkező vasárnap ujra összegyűl a vendégség az ugynevezett „abroszmosásra.” Itt a vőfélyköszöntők még járják; a vármegye északi részének nem egy helységében azonban a násznagy, „principál”, végzi a vőfély, „sirák” eme tisztét. Igy van ez a Vág mellett is több helységben.
Visnyón, Miava közelében, a hol evangélikusok laknak, a vendégek ajándéka gyanánt árverés alá bocsájtják a menyasszonyt s a vőlegény árverel 213rája. Éjfélkor, a táncz megszakításával, bekisérik az ifju házaspárt a belső szobába, a hol az asztalon egy sült kakas, kalács és pálinka várja őket. Itt magukra hagyják; a vendégek pedig tovább mulatnak. Galgócz vidékén pedig éjfélkor az idősb vőfély három égő gyertyát tartva kéri az örömanyát, hogy bocsássa el az ifjú asszonyt. Az elbocsátás után a násznép bekiséri az ifju párt szobájába.
A gyermekbőséget áldásnak tekintik. A keresztelőt (hocita) a szegénye is igyekszik lakmározással megülni, a mihez a komákon kivül a rokonok is hozzájárulnak kalácsajándékokkal. Néhol meg van szabva az ajándékozandó kalácsnak mennyisége is, rendesen hat kosár; Koroson például fiu keresztelésekor hat, leányénál négy kosár kalácsot küldenek a komák, a kik viszont pálinkát kapnak az apától ajándékba. A keresztelői vendégséget, krstyenić, a legtöbb helyen a gyermek születése utáni negyed-ötödnapra szokták megtartani. A mikor a felgyógyult asszony avatásra viszi gyermekét, régi szokás szerint egy öreg tyukot visz a papnak.
NEDOZSERI NÉPVISELET.
Lőger Gusztáv felvétele.
A hocitával az élőt köszöntik, halottjukat pedig sok felé torral bucsuztatják el. Ez a tor azonban, a hol meg is van, csupán pálinkából és kenyérből áll. Nem egy helyen már csak a vidéki rokonokat vendéglik meg, hogy éhgyomorral ne kelljen nekik haza menniök.
Különös ünnepi szokásuk, mely nem volna közös a velük szomszéd magyarokéval, csak kevés van. A három királyok járása, a husvéti öntözők és korbácsolók, az ünneplő aratók, a mikulások, a Betlehemesek, a hodin tánczolók ugyanúgy cselekesznek, mint a magyarok. Tánczuk a czigányzene 214vagy dudaszó mellett járt körtánczon kivül igen gyakran a csárdás meg a polka, mely utóbbit a városokban tanulják meg. Mulatni általában szeretnek; a farsangot rendszerint vigan töltik. Néhol, mint Ivánkán, Surányban farsang végén a legények dudaszóval és ostorcsattogtatással egy tuskót (klat) huznak végig a falun, megállván a leányos házaknál. A leányok fizetik a dudás költségét. Egyebütt csak zenével járnak a legények házról házra farsang utólján. Virágvasárnapkor, mint kikelet érkeztének időpontján, sok helyen, főleg a hol patak van a közelben, egy szalmabábot visznek ki a faluból s beledobják a vizbe (Morena), a mi általános szokás az északi szlávoknál, igy a morváknál, lengyeleknél és sziléziaiknál is. Máshol virágvasárnapkor a gyermekek barkás ággal járnak házról házra, s mindenütt tojást kapnak. Ez már kereszténykori szokás, szemben a morenával, mely pogány eredetü s a tél rosz szellemének elpusztitását jelképezi. Egyes községekben tavaszkor, illetőleg Szent-György nap előtt egy-két hétig esténkint a leányok fölmennek valamely emelkedettebb helyre, például dombra vagy ennek híján egy szalmakazalra s ott énekelve hívogatják a nyarat. Májusfát pünkösdkor a tót legény is állít kedvesének ablaka alá. Sok helységben, főleg északon, a privigyei, vágujhelyi, zsámbokréti járásban szokásban van sz. Iván napja előestéjén szent János tüzének felgyújtása, vagyis a nyári napforduló megünneplése, mely szintén közös szláv szokás. Néhol mint Valaszka-Belán, a vén leányok gyülnek a tüz köré s azt átugrálva éneklik (a meg nem jelenő vőlegényt kérve sz. Jánostól): O Janicse, o Jano, lepsi Juro les Jano, o Jano! – Luca napkor egyes helyeken álarcos meneteket rendeznek; ekkor kezdődik, mint másutt is ismeretes, a karácsonyi babonasor.
NYITRAVIDÉKI JUHÁSZ.
Lőger Gusztáv felvétele.
Babonaságuk alapeleme a rossz lelkekben, boszorkányokban, vizi manókban, egyszóval az ember megrontására törekvő mindenféle gonosz szellemben való hit és az ellenük való védekezés. A gonosz lélek elleni védekezés céljából huz a fuvaros kiindulás előtt keresztet a lova lába elé. Betegségeik okát is ilyen rossz szellemek, főképen boszorkányok megrontásának tartják még ma is. A boszorkányokat karácsony éjjelén láthatják meg legjobban, ha olyan inget vesznek föl, melyet karácsony előtt két hétig dolgozva, éhgyomorral varrtak meg. Ez a boszorkány rontja meg a tehenek tejét is; a mi ellen óvószerül a szentelt barkát, szentelt vizet használják. A szemmel vert, tehát megrontott gyermeket is olyan vizzel mossák, melybe hét szem parázsszenet dobtak; máshol meg, hogy kihengergessék a szegénykéből a rossz lelket, két ajtón át kisöprik az udvarra, a mig sír; ekkor bizonyosan meggyógyul. A halottak visszatérését is hiszik; a hazajáró lélek fekete kutya vagy macska alakjában jelen meg.
A milyen veszedelmes a boszorkány a száraz földön, olyan ijesztős a 215vizimanó hasztrman (Wassermann) a folyóvizekben, a Vág, Nyitra, a Fekete víz stb. mellett, a ki belekapaszkodik a fürdő ember, különösen a gyermekek lábába s lehuzza őket a mélységbe. A jó szellemek, a megrontást elháritó szentek babonás tiszteletével áll kapcsolatban, mint már rámutattunk, az ünnepek nagy tiszteletben tartása; Sz. György, Flórián, Borbála, András, Miklós, Lucza, János napjait különösen szigoruan szokták megtartani. Borbála, Lucza és András napjain tilos a leányoknak varrni; ellenben, hogy szépek és egészségesek legyenek, nagypénteken meztelenül fürdenek meg a patakban vagy folyóban. A folyóvizben lakozó gonosz lélek megrontásától való félelem lehet annak is az alapja, hogy tejet a patakon át csak sózva adnak el, mert különben megromlanék a tehén teje. Ez a só áldozat a vizi szellemnek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
