Vámtételek.

Full text search

Vámtételek.
Az első részletes vámtarifa, mely a nyitravármegyei harminczadokra is szól, 1545-ben jelent meg. E szerint a következő vámot szedték:
Egy ökörért, bikáért, lóért
1 frt –
Egy hízott disznóért
– frt 20
Egy tehénért
– frt 60
Egy közönséges disznóért
– frt 05
Egy éves borjúért
– frt 05
100 ökörbőrért
3 frt –
Egy tinóért
– frt 40
100 tehénbőrért
2 frt –
100 juhért vagy kecskéért
2 frt –
 
 
 
Ezen vámtarifa már 1549-ben megmásíttatott s az új tarifa éppen 50% vámemelést mutat.
1564-en túl a pénzügyi politika ugyanazon a mesgyén haladt, melyet részére I. Ferdinánd vágott, azonban a gyakorlati kivitel nagyban megváltozott. Míg eddig az adószedéssel, a harminczad kezelésével megbízott közegek határozott utasítással birtak, hogy az adózó közönséggel szemben lehetőleg előzékenyen viseltessenek, addig most az utasitás egyszerűen így hangzott: az adót mindenáron be kell hajtani s a jövedelem szaporítása legyen a kamara főgondja. És ennek úgy a régi pozsonyi kamara, mint az 1567-ben felállított szepesi kamara igyekezett is eleget tenni.
A török hódoltság folytonos előhaladása, a harcz és háború viszontagságait nyomon követő elszegényedés ugyanis tetemesen csökkentette az adóalapot, ellenben a folytonos hadakozás, a végvárak szükségessé vált javítása és erősítése rohamosan növesztette a közszükségletet. A kamarák tehát minden módot felhasználtak a jövedelem növelésére. Erőszakos, nevetséges ürügyek alatt való birtokfoglalások, a hűtlenségi pörök készséges felvevése, képezték a Szuhay István egri püspök, kamarai elnök által inaugurált politikát, mely azután a Bocskay-féle felkelés útját készíté elő.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me