Fekvése.

Full text search

Fekvése.

SZAKOLCZA. – A RÉGI VÁR EGYIK SAROKTORNYA.
(Kezdőbetü.) Saját felvételünk.
Szakolcza rendezett tanácsu város, egyike Magyarország legrégibb kiváltságos városainak, Morvaország és Nyitravármegye határán; a Kis-Kárpátoknak a Morva balparti síkjára ereszkedő halmos előhegységén fekszik, a Morvától csupán 6 kilométernyire.
A város a magyar államvasutak pozsony–dévénytó–szakolczai vasútjának végpontja; vasútja azonban összeköttetésben áll a morvaországi vasútvonalakkal, illetőleg az osztrák állami vasutakkal Ungarisch-Hradisch–Prerau felé. A magyar északnyugoti vasút legujabban megnyílt vonala által pedig közvetlen összeköttetést nyert Nagy-Szombattal és Nyitrával s ekképen vasúti góczponttá lett.
A város fekvése egyrészt a Morva dús fiatal erdőkkel festőivé varázsolt róna, másrészt a Kis-Kárpátok nyugati sziklás dombhullámai között nemcsak hogy tájképileg érdekes, de érthetővé teszi egykori nevezetességét s mozgalmas szerepét is.
Jelentőségét ma sem vesztette el, jelenlegi megállapodása a nagy forgalmi verseny miatt remélhetőleg csak átmeneti jellegű s kedvező fekvése uj jövőt nyit meg számára. Az egykori szabad királyi város tekintélyéről legjobban tanúskodnak érdekes, csinos régi házai. 1777-ben 5156 lakosa volt, száz év alatt tehát fogyott lakosainak száma.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me