Ujoncz-megajánlás.

Full text search

Ujoncz-megajánlás.
Pest vármegye bőven kivette a szabadságharczból a maga részét mind anyagi mind vérbeli áldozatokban. Tudjuk, hogy az első magyar miniszterium, az első parlamentáris országgyűlésen, Kossuth Lajos által felhívta az ország figyelmét arra a veszélyre, mely „az árulás, a pártütés, a reakció” térfoglalása miatt fenyegeti. Azt indítványozta tehát, hogy az országgyűlés a komoly és becsületes béke előkészítése végett emelje fel az ország hadi erejét 200.000 főre; ebből azonnal állítson ki 40.000-et és adjon a hadi költségekre 42 millió forintot adóban és hitelben. Kossuth még be sem fejezte beszédét, a mikor a radikális párt vezére, Nyáry Pál pest-vármegyei alispán felugrott és kezét az ég felé emelve kiáltotta: Megadjuk ! És esküre emelt kézzel minden képviselő ismételte: Megadjuk!
A megajánlott ujonczokból Pest vármegyére 6200 ember esett. Ezt a számot sokszorosan meghaladta azonban az a sereg, a mely a vármegye lakosságából, a lelkesedés tűzétől égve, a honvédek sorába állott. Követte a vármegye hivatalos szózatát, mely az 1848 szeptemberének 16-ik napján tartott közgyűlésén hangzott fel: „A haza fölött mindinkább összevonuló viharokat a vármegye sokkal jobban ismeri, semhogy meggyőződve ne legyen, mikép Magyarországot nagyobb veszély a jelennél soha sem fenyegette, mikép tehát mindenkinek, ki híve a királynak, ki híve honának, ki a szabadságot és függetlenséget megérdemli, kinek polgári becsülete szent, elmulhatlan kötelessége elkövetni mindent, mi a veszély elhárítására vezethet.”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me