A kiegyezés máig.

Full text search

A kiegyezés máig.
Az elnyomatás korában a vármegye kereskedelmi élete is csak alig tengett és a tulajdonképeni fejlődés a kiegyezés utáni időben indult meg. A kiskereskedelemnek jelentős helyei voltak akkoriban Abony, Nagykáta, Monor, Irsa, Ráczkeve, Nagykőrös, Kalocsa, Aszód, Gödöllő, Újpest, Kecskemét, Czegléd és Soroksár. Gabona-, marha- és lóvásárjairól Nagykőrös, Czegléd, Félegyháza, Abony, Dömsöd, Dunavecse, Szabadszállás, Halas, Kunszentmiklós, Apostag és Monor volt híres. A sertéskereskedés főként a Kiskunságban virágzott, honnan a Bácskába, Szerémségbe és Bánságba jártak el az élelmes sertéskereskedők. A borkereskedés főtelepei Budafok, Szentendre és Vácz voltak. Az utóbbi helyen gyapjúval is nagyban kereskedtek. A főváros iparosai az egész vármegyébe lerándultak a vásárokra. Különben a városok vásárait messze vidékek lakosai látogatták s Kalocsára még túl a Dunáról is átjöttek. A kereskedelem mai jelentékeny forgalma mellett az előbbiekben fölsorolt nagy ipartelepek száma és nagysága bizonyít legélénkebben. Mind a kis-, mind a nagykereskedelem leginkább a városokban virágzik, azonban a legkisebb községnek is megvannak a maga forgalmas boltjai és üzletei. A vármegye leginkább nyersterményekkel, állatokkal és állati termékekkel kereskedik, a melyek legnagyobb részben kiviteli árúczikkek is és ezek ellenében – bár elég fejlett a gyáripar – fél és egész gyártmányokat és gyarmatárúkat hoznak be. A kereskedelemnek ma is fontos szervei a heti és az országos vásárok, a hol a közvetetlen környék szerzi be szükségleteit.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me