Történet.

Full text search

Történet.
A postaintézmény Magyarországban és így a vármegyében is, a török hódoltság megszünése után kezdett kialakulni. Már II. Rákóczi Ferencz fejedelem alatt két jelentékeny postavonal állott fönn, melyek mindegyike keresztezte a vármegyét; egyik a határszél–győr–komárom–pesti, a másik a pest–hatvani vonal. A fejedelem bukása után ezek is a gróf Paar-családnak, mint a postaszabadalom tulajdonosának birtokába kerültek. Az 1715: XXII. t.-cz. azt is elrendeli, hogy Magyarországon magyar postamestereket alkalmazzon az engedményes. 1749-ben Budapestről kiindulva, öt postavonal szeli át a vármegyét: a pest–komáromi 12 állomással, pest–hatvan–kassai 23, pest–debreczen–kolozsvári 29, pest–nagykőrös–kecskemét–szeged–temesvári 11 és a székesfehérvár–eszék–belgrádi 22 állomással. E vonalak mentén a vármegye minden jelentősebb helységében volt postaállomás. A diligence (személyszállító postakocsi) közlekedés 1750-ben indult meg Bécs–Budapest–Temesvár között. 1783-ban II. József elrendelte, hogy a magyar postaigazgatási teendők a Budán székelő helytartótanács hatáskörébe tartozzanak, azonban a főpostamester továbbra is a gróf Paar-család feje maradt. 1788-ban Budapest–Pétervárad között a Bácskán át új postavonalat nyitottak. 1780 körül kezdett a posta pénzküldeményeket szállítani, nemkülönben hírlapokat is. Ekkor a postajárat Bécs–Budapest–Temesvár között már hetenként kétszer közlekedett.
A XIX. század elején a postaforgalom hatalmas arányokban kezdett növekedni. 1803-ban a következő irányokba történtek postaindítások: Bécsbe naponta; Kassa kedd, péntek; Gács, Ipolyság stb. kedd, szombat; Léva, Nyitra szerda, szombat; Tolna, Pécs, Eszék vasárnap, csütörtök; Székesfehérvár, Veszprém, Grácz; továbbá Szabadka, Zimony; Kecskemét, Temesvár és végül Czegléd, Abony, Debreczen felé szintén vasárnap és csütörtökön. A budai prefektura alá ez időben 67 postaállomás tartozott. 1804-ben a diligence már hetenként közlekedett minden irányban. 1813-ban Paar herczeg lemondott kiváltságairól s ekkor kezdett a posta állami intézmény lenni, a mi még inkább előmozdította fejlődését. Azonban a forgalom emelkedése maga után vonta a postatolvajok veszedelmes szaporodását. Igy 1820-ban megtörtént, hogy Buda és Vörösvár között két gonosztevő két értékes postacsomagot lelopott a kocsiról. Az ilyen tolvajlások meggátlására elrendelték, hogy a postakocsikat fegyveres őrök kísérjék. 1825-ben szervezték a gyorskocsijáratot, a mely Bécs és Budapest között hetenként háromszor közlekedett. Midőn a Dunán a gőzhajózás és nemsokára az első vasút megnyílt, a posta nyomban fölhasználta e közlekedési eszközöket a maga czéljaira. 1848-ban a posta a magyar kereskedelemügyi miniszter fönnhatósága alá került, de 1849-ben újra közös intézménynyé vált.
Az abszolutizmus szomorú korszakára esik a távíró meghonosítása. Az ország első távíró-vonalát Bécs–Budapest között 1850-ben állították föl, 1853-ban pedig meghosszabbították Pesttől Szegedig. A következő időkben a vármegyén át még több távíró-vonalat is nyitottak s a távíró akkor még, egészen a század 184utolsó negyedéig, független volt a postaintézménytől. A kiegyezés megkötésekor a posta újból és immár véglegesen a magyar kormány hatáskörébe került. 1868-ban ismét olyan veszedelem merült föl, hogy Szeged–Kecskemét–Kalocsa között be kellett szüntetni a postaszállítást, mivel e vonalon rövid idő alatt 9 postarablást követtek el. S nem egyszer megtörtént, hogy a rablók gerendákkal a vonatot is kisiklatták, csakhogy az értékes postaszállítmányhoz hozzájussanak. A távírót a postával 1877–78-ban egyesítették. Az 1890-es évek elején pedig a távbeszélőt kezdték fölállítani a vármegyében. Kecskeméten 1894-ben nyílt meg a telefon, a vármegye többi városában pedig 1900-tól kezdve. Ma már a járási székhelyek és a nagyobb községek is be vannak kapcsolva a távbeszélőhálózatba.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me