Laczkovics János.

Full text search

272Laczkovics János.
Laczkovics János, testőrkapitány, szül. Szentlőrinczkátán, 1750-ben. 1772-ben a testőrségbe lépett és ama szellem hatása alatt, mely Bessenyeit és társait lelkesítette, megtanulta a német, franczia és olasz nyelvet, külföldi munkákat olvasott, de a magyar haladását is szívén viselte. 1776-ban átlépett a Gréven-huszárezredbe, két évig Olaszországban élt s 1778-ban részt vett a porosz hadjáratban. A békekötés után ezredével Slavoniába ment, 1787–89-ben pedig vitézül harczolt a török ellen. 1790-ben az ezred tisztjei Szerbiából az országgyűléshez kérvényt intéztek s független magyar sereg felállítását sürgették; e miatt Laczkovicsot Bécsbe idézték s Mantuába helyezték át. L. azzal felelt, hogy kilépett a hadseregből s Pesten telepedett le. Lelke keserűséggel volt eltelve a dinasztia iránt, mely önfeláldozó, hű szolgálatait s vitézségét elfeledte; elhatározta, hogy egész Európa előtt meg fogja bélyegezni. Később Martinovics Leopoldnál némi kegydíjat eszközölt ki számára; de Leopold halála után azt is elvesztette. Hiába folyamodott nyugdíjáért: elutasították. Végső elkeseredésében egészen Martinovicshoz csatlakozott, a ki viszont mindenek fölött megtisztelte bizalmával és összes terveivel megismertette. A „Kátét” szintén ő fordította magyarra. 1794. augusztus 14-én elfogták és 1795-ben május 20-án Budán lefejezték.
Munkái: Magyarország állapotáról .... 1790. – A matzedoniai vitéz. Trenck u. ford. 1790. H. n. – A ker. vallásban magát oktattatni vágyódó utazó ember Jeruzsálemben. 1790. (A ker. vallásnak szertelen kigúnyolása.) – A Magyarország gyülésiben egyben-gyült ... rendekhez 1790. esztendőben tartatott beszéd. Most deák nyelvből magyarra fordíttatott. (Martinovics Oratiójának bővített és átalakított fordítása.) – A Jézus-társaságbeli szerzeteseinek Khínából való kiüzettetése. Rómában, (Ford. Rautenstrauch u.) – Oratio pro Leopoldo II... rege ab hungaris proceribus accusato anno 1792. elucubrata. Germania, 1792. – A magyar történeteknek rövid rajzolattya. Pest, (1792.) – Diecussio oratoria in eos, qui in librorum censuram invehuntur. 1792. – Litterae ad imperatorum et regem Hung. Franciscum II. de dato 7. Octobris 1792. Francziából.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me