Siketnéma intézetek.

Full text search

Siketnéma intézetek.
Pest, Pilis és Solt vármegyék 1839/40. évi országgyűlési követei, a mint 1840 június 8-án a „Tekintetes Karok és Rendek”-hez intézett jelentésükből kitünik, kívánták többek között azt is, hogy a vakok és siketnémák már fennálló intézetei tárgyában is megtegyék a szükséges munkálatokat.*
I. m. 48. l.

A rákospalotai m. kir. javító intézet.

Az aszódi m. kir. javítóintézet.
231A siketnémák váczi királyi országos intézete az 1884/5. iskolaévben 93 növendék nevelésével és oktatásával foglalkozott. Mind a fiúk, mind a leányok kézimunkákat tanultak. E mellett gyakorolták a kertészetet és a házkörüli munkát. A gyakorló oktatás több iparágat is felölelt és pedig a varga-mesterséget 7, a szabóságot 11, az asztalos-ipart 4, a szíjgyártó-ipart 2, a kerékgyártóságot, kocsifényezést, kosárfonást és kárpitos-ipart 1–1 növendék tanulta; női kézimunkát 32-en tanultak. 1884/5-ben a fenntartás 37.000 frtba került. Az 1906/7. tanévben a tiszti személyzet 24, a növendék 102 fiú és 76 leány.
A siketnémák államilag segélyezett kecskeméti intézetét 1900-ban szervezték. A város törvényhatósági bizottsága ugyanis kimondotta, hogy a siketnémák és vakok intézetét fölállítja, ha az állam a tanerőket s a város csak a dologi kiadásokat fizeti. 1905 végén a vakok oktatása megszünt, és csak siketnémák részesülnek oktatásban. Az intézetben, melynek első igazgatója Németh László, 11 tanterem van. Az 1906/7. tanévben a tiszti személyzet száma 10, a növendékeké: 37 fiú és 27 leány.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me