701A PÁLFFYAK.
Írta ifj. Reiszig Ede dr.
Az ősi nemzetségekből származó családok közül csak keveseknek adatott meg, hogy századok küzdelmei közepett megtarthatták és megőrizhették az ősöktől szerzett vagyont, fényt, családi befolyást s tekintélyt, és csak kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy családjuk tagjai, évszázadok óta, mindenkor a trón és a haza szolgálatában állva, maradandó emléket emeltek maguknak hazánk történetében.
A középkor végszakában hazánkra zúduló török vész nemcsak az ősi nemzetségek, sírját ásta meg, de egyúttal új családoknak engedett tért a közéletben is. És a mohácsi vész után az ősi családok sarjai közül csak kevesen emelkedtek magasabb polczokra, mint a milyeneket a Pálffyak ősei nemzeti és vegyesházbeli királyaink alatt elfoglaltak; a hatalmon levő családok közül is csak alig egynehány tudta hosszú, kitartó küzdelmek árán befolyását fenntartani.
Bár azon kevés számú ősi családok, melyeknek a középkoron át hazánk történetében jelentősebb szerep nem jutott, melyek nagyobb hatalomra vagy befolyásra nem tettek szert, s amelyek a XVI. század küzdelmei közepett vetették meg későbbi nagyságuk alapját, legnagyobbrészt csak fokozatosan emelkedtek arra a helyzetre, a melyet ma is elfoglalnak és fenntartani törekednek, de tán egy család sem jutott a XVI. század folyamán egyszerre oly jelentékeny szerephez, mint a Pálffyak, mely család sarjai nemcsak a hadi történet lapjain tündökölnek, de maradandó emléket állítottak maguknak hazánk történetében a közpályán szerzett érdemeiknél fogva is, mert a XVI. századtól kezdve, a XVIII. század végéig, szinte megszakítás nélkül, nemcsak a legmagasabb országos méltóságokat töltik be, hanem egyszersmind mint a korona tanácsosai, jelentékenyen közreműködtek az uralkodó és a nemzet között felmerült ellentétek kiegyenlítésén.
Ha visszatekintük a család nagy multjára, annak történetében egy határozott vonást találunk, s ez a hadi pálya iránt való előszeretet és a hadvezéri hajlam és tehetség. Tény, hogy történelmi nevű családaink között alig van egy is, mely annyi hadvezért adott volna a hazának, mint a Pálffyak. E család sarjai a legmagasabb állami tisztségeket is a hadi pályán szerzett érdemeikért nyerték a koronától és a nemzettől.
Pálffy Lőrincz, kivel a család középkori története zárul, mint a pozsonyvármegyei nemesség kapitánya esett el a mohácsi csatasíkon; de a XVI. századtól kezdve szinte átöröklődik a család sarjaira a szent korona testének 702épségéért folytatott küzdelem, a hitetlenek elleni harcz és a behódolt területek visszaszerzésére irányuló lelkesedés és vágy.
Ez az eszme lelkesítette Pálffy Miklóst, a győri hőst, kinek testvérei egy-egy végvár élén állva, a királyi seregnek mintegy előőrsei voltak a szakadatlan küzdelemben; ez indította tetemes áldozatokra Pálffy János (megh. 1694) és Miklós (megh. 1732) grófokat, a kik saját költségükön gyalog- és lovasezredeket állítottak fel a törökök ellen; de szintén a törökök ellen indított felszabadító hadjáratban kezdték pályájukat Pálffy Miklós és János grófok, a kik közül Miklós már 1714-ben az ország nádora, a ki főleg a Pragmatica Sanctio elfogadása érdekében fejtett ki nagy tevékenységet; János horvát bán, majd nádor (1741), kinek Mária Terézia ingadozó trónja megmentése körül a legjelentékenyebb szerep jutott. A XVIII. században, midőn hazánk területe a török iga alól felszabadult, ugyanazon lelkesedéssel ajánlották fel kardjukat az uralkodó családnak a nyugat felől jövő támadások ellenében, mint a XVII. században a hitetlenek ellen. 1734 június 20-án Párma mellett, a francziákkal vívott csatában, egyszerre három családtag harczol, kik közül Miklós, hősileg küzdve, elesett. Lipót ugyanekkor önköltségén egy gyalogezredet állított fel.
A francziák elleni harczban esett el Károly herczeg főkanczellár fia Miklós, mint vezérőrnagy 1808-ban. Pálffy Józsefet, Rudolf fiát, 1814-ben Párma alatt érte a halál.
De változnak az idők. A jelen korban mindinkább háttérbe szoruló háború és a személyes vitézség helyébe, a szellemi és a gazdasági küzdelem lép és ezen a téren hívja sorompóba a régi harczi események bajnokainak utódait.