Majláth György.

Full text search

Majláth György.
Majláth György (székhelyi ifj.), országbíró és a főrendiház elnöke, a M. Tud. Akad. igazgató-tanácsának tagja, született Pozsonyban, 1818 decz. 3-án. Meggyilkolták Budán, 1883. évi márczius 29-én. Örökölte apjának és nagyapjának fényes tehetségét, erős szilárd jellemét s tekintélyes egyéniségét, sőt túlhaladta ezeket a modern műveltségben s tudományban. Már 1839-ben, húszonegy éves korában Baranya vármegye országgyűlési követe lett. Az 1839–40-iki országgyűlés után Baranya vármegye első alispánja, 1843–44-ben ismét Baranya vármegye követe. Ezt követőleg Baranya vármegye adminisztrátorává neveztetett ki, mely állás elfogadását nem kerülhette 446ki, de attól lehetőleg távol tartotta magát és hat hónapot tanulmányúton, külföldön töltött. 1847-ben mint Baranyamegye kinevezett főispánja az országgyűlésen is megjelent. Az 1848–49-iki szabadságharcz viharai elől visszavonult és az abszolut kormány többszöri fölszólítására sem vállalat hivatalt. A Bécsben tartott úgynevezett megerősített birodalmi tanácsba való meghívást 1861-ben csak azért fogadta el, hogy hazája jogai mellett, bátrabb és független konzervativ társaival együtt erélyesen fölléphessen és az októberi diploma kibocsátásában, említett társaival együtt, neki is kiváló része volt. Az októberi diploma után tárnok s az akkori kormány egyik vezérférfia volt. Az 1861-iki országgyűlés föloszlatásával ismét a magánéletbe vonult vissza, 1865-ben azonban mint udvar kanczellár a kormány élére lépett s az alkotmány teljes helyreállításáig e méltóságot viselte. Az 1867-iki kiegyezés után országbíró s a főrendiház elnöke lett. 1869-ben neveztetett ki a kir. Kúria semmitőszéki osztálya, 1892-ben pedig – a semmitőszék megszüntetése után – a m. kir. Kúria elnökévé. A tudományos testületek és egyesületek iránt is melegen érdeklődött, a művészeteket kedvelte és pártfogolta, a műcsarnok palotájára több mint 100.000 frtot gyűjtött, a Szt. István-társulatnak választmányi tagja és egyideig a primás mellett alenöke is volt. Ő alkotta a kúriai könyvtárt, melyre nagyobb pénzbeli segélyt is áldozott. Hazánk egyik kimagasló alakja esett gyilkos kéz áldozatául. Zavar községben, a családi sirboltban tették örök nyugalomra.

Majláth György.
Az orsz. képtárból

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me