NAGYSZOMBAT. Írta Marton József dr.

Full text search

173NAGYSZOMBAT.
Írta Marton József dr.

Nagyszombat a XVII. században.
Eredetije Spitzer Mór széleskúti gyüjteményében
Nagyszombat szab. kir. város, hazánk azon helységei közé tartozik, a melyekről – mint mondani szokták – „nem kell históriát csinálni”. Sőt jelene is éppen azért érdemel kiváló figyelmet, mert rég lezajlott munkás életének alkotásai, emlékei legnagyobbrészt ma is fönnállnak s a szemlélőben méltó megilletődést keltenek.
Keletkezése visszanyúlik a messze századok homályába; hazai történetünk négy első századában érdemes szerepe van; szab. kir. városi rangja a legrégibbekével versenyez; vagy három századon át középpontja volt a katholikus törekvéseknek; másfél századon keresztül tűzhelye az egyetemi oktatásnak s vele a magyar tudományosságnak.
Lehetetlen tehát és méltánytalan e város ismertetésébe bocsátkoznunk a nélkül, hogy emez érdemekben s emlékekben gazdag multjáról, szinte lármás fiatalságáról meg ne emlékezzünk. E város előkelő helyet kért nemcsak Pozsony vármegye történeti keretében, hanem az egész ország kultur-históriájában is. Ismertetésekor komoly kötelességként hárul reánk, hogy kicsinyesnek látszó emlékeit is szóbahozzuk. Ennek több oka van. E város még nem találta meg hivatott történetíróját; levéltára hiányos és rendezetlen; emlékeinek ismertetői nem igen végeztek mélyreható kutatásokat; tradicziója hihetetlenül hiányos és ferde; a nagy idők félig gazdátlan fragmentumainak nagy ellensége pedig – a haladó idő, kíméletlenül végezheti munkáját.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me