Csallóköz-Nyék.

Full text search

Csallóköz-Nyék.
Csallóköz-Nyék, alsócsallóközi magyar kisközség, 85 házzal és 508 róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. Egyike a vármegye legrégibb községeinek. A pozsonyi várhoz tartozó királyi birtok volt, melyről már 1165-ben emlékeznek az okiratok, Neek néven. 1245-ben IV. Béla Moch fia Neku-nek és testvéreinek Chuegh fia Péternek adományozza és ekkor az adománylevélben Neeku néven említik. A nyékiek III. István királytól nemesi levelet kaptak, melyet a pozsonyi káptalan 1327-ben átírt. 1334-ben a Nyékiek ellentmondottak Omode és fivérei beiktatásának, a mi három évvel később mégis megtörtént. 1667-ben a Méhes és Balogh családok osztozkodnak itteni birtokaikon. 1719-ben a Dobóczky, Leszkovszky és a Balogh, 1787-ben az Amade családok a község nagyobb birtokosai. 1736-ban Dobóczky Ádám kápolnát építtet a községben. Ide tartozik Körtvélyes és Péterfa puszta. Ez utóbbi 1787-ben Zichy Károly grófé volt. Ettől 1808-ban megvette az a Nyéki Németh János kir. helytartótanácsos, a ki a Martinovich-féle politikai perben közvádlóként működött és szereplésével nemcsak az ország közvéleményét, de még az aulikus köröket is maga ellen zúdította. Itt élt nehány évig teljes visszavonultságban, míg azután egyszerre gyanús körülmények között nyomtalanul eltünt. Egyik verzió szerint természetes halállal mult ki, de temetésekor a menetet hat álczázott lovas támadta meg s a koporsót a tetemmel együtt magukkal vitték; a másik verzió szerint egy éjjel két úr érkezett hintón Péterfára, a kik kb. tíz percznyi időzés után Németh Jánossal együtt a hintóra szállottak, elvágtattak és nem is kerültek többé vissza. Az eltünés okai és körülményei máig is ismeretlenek. Valószínű, hogy Németh János, az annak idején általa üldözött magyar Jakobinusok bosszújának lett áldozatává. A községben van posta, távírója Bős, vasúti állomása pedig Dunaszerdahely.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me