Kapuzat. Előkertek.

Full text search

Kapuzat. Előkertek.
Miként a ház, azonképen a házak kapuzata sem mutat semmi jellegzeteset a vármegyében. Fölötte egyszerű és főképpen czélszerű. A mi díszítést itt-ott látunk, az nem jellemző és az ácsnak mindig és mindenütt egyenlő mintája. A vesszőből font kapuk ritkák. A legtöbbje síma deszkakapu, néha rácsos is, de jellemzően faragványosat, czifrát, vagy kifestettet ritkán látni és ha igen, az csak kivétel. Előkertek tekintetében sem lehet szabályt megállapítani. Ez is tisztán csak az egyéni ízlés és a hely dolga. Némely helyen tíz vagy tizenöt előkert nélkül való ház között egy előkert látható. Néhol meg a községnek valamelyik poros vagy túlságosan zajos utczarésze kényszeríti a lakosokat, hogy a túlszéles, poros úton a házak elé előkerteket és azokba fákat és bokrokat ültessenek, a melyek az utczai szobát a fölkavart portól némileg megvédik. Természetes, hogy ebbe belejátszik a virágok és a fák iránt való szeretet is, de az utóbbit inkább a tótoknál és a németeknél tapasztaljuk, mert a magyar paraszt kevésbbé szereti az árnyat adó fát, melynek árnyéka, a meddig terjed, a növények fejlődését hátráltatja. Azokban a magyar falvakban, a hol itt-ott előkertek vannak, ritkán látunk ezekben fát, de annál több virágot.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me