Németek ünnepi szokásai.

Full text search

Németek ünnepi szokásai.
A vármegyebeli németek között az általánosan ismert ünnepi szokásokat szintén gyakorolják. A felsőcsallóközi Hidas községben a fiatalság évenként háromszor tart tánczmulatságot és pedig farsang végén három napig és májusban s októberben vagy novemberben egy-egy napig. A farsangi mulatság 243költségeit a legények viselik és minden legény egy leányt visz a mulatságra, a ki azután a legény kalapját hatalmas bokrétával és vörös szalaggal diszíti föl. A három napi mulatság alatt a legény nem étkezik otthon, hanem ez idő alatt a leánynak, illetőleg a leány szüleinek a vendége. Ennek következtében ez időtájt a leányos házaknál oly nagy a sütés-főzés, mintha mindenütt lakodalomra készülnének. A tavaszi és őszi tánczmulatságok költségeit a leányok viselik, a kik belépti díjat fizetnek, míg a legényeknek szabad a belépés. Dícséretes és magasabb erkölcsi érzésre vall, hogy az asszonyok leányaik gardes-des-damesjaiként, a tánczmulatságon mindig jelen vannak és napnyugta után az anya a mulatság színhelyét, leánya nélkül, el nem hagyja. Megemlítendő még a hidasiak „Emmeusba való rándulása”, a mely abból áll, hogy husvét hétfőre virradóra, az asszonyok és a férfiak kiemnnek a határba, az útszéli keresztekhez és szentképekhez, továbbá a temetőbe, hogy az Emmeusbe menő két tanítvány emlékére a hajnali órát imával töltsék el.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me