A bronzkorszak.

Full text search

A bronzkorszak.
Ma már Európaszerte mindinkább az a történeti tan kerekedik felül, hogy a kőkorszakra a bronzkorszak következett. Az úgynevezett rézkor összeesik a kőkorszakkal, epizódja annak és nem külön kor.* Okadatolja e nézetet az a nevezetes körülmény, hogy a réz anyaga, lágyságánál fogva, alkalmatlan volt mindazon eszközök készítésére, melyekre az ősembernek szüksége volt. Rézből keményfavágásra alkalmas szekercze, balta nem készülhetett, fúrásra és éles metszésre szolgáló eszközök sem. A termés-állapotban előkerült rezet az ősember csak másodsorban, úgy mint a termés-aranyat is csupán 498csak dísz- és jelvényes tárgyakra használhatta fel. A kő, a kemény üledékes- vagy merev roham- és kovakőnem szolgáltatta a szükséges anyagot, melyből az ember szekerczét, fűrészt, gyalut és egyéb nélkülözhetetlen házi szerszámot készíthetett. Az a régi rézvéső tehát, melyről mint pozsonyi leletről egy régibb feljegyzés tesz említést,* nem vehető egyéb értelemben, mint a hogyan azt az imént mondottuk.
Ennek tüzetes kimutatását l. Ortvaynál: Összehasonlító vizsgálatok stb., 1885. Értek. a tört. tud. kör. XII., 7., 8. Továbbá: A praehistorikus kőeszközök régiségi jellegeiről. 1886. Ért. a tört. tud. kör. XIII., 2. Főleg pedig: Temesmegye és Temesvár város története. I. könyv: Az őskor, 1896.
Pulszkynál: A rézkor Magyarországban. 27. l.
A bronzkor beálltakor megyénk területi viszonyai már nagy átalakuláson mentek át. A harmadkorszaki tenger maradványait mindinkább betöltötte a negyedkorszak özön- és áradmányképződése. Az élet: növény- és állatélet s ezzel együtt az ember is, egyre jobban bevonulhatott a hátas területről a mélyebb völgyekbe és sík területre. Hogy mennyire alantas fekvésűnek kell az akkori felszintet képzelnünk, azt legjobban azok a gyönyörű bronzvésők mutatják, melyek Pozsonyban a Duna medrében, az új, állandó híd egyik vasoszlopának alapozásakor sok méternyi mélységből felszínre kerültek.

A kath. főgimnázium őskori gyűjteményéből.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me