Szarvas.

Full text search

Szarvas.
A fővadnak ez a szapora volta s talán a vérfelfrissítés hiánya okozza azt, hogy a kis-kárpáti szarvas fejdísze és nagysága, a mármarosi vagy bélyei szarvasok fejdíszétől és nagyságától távol áll. A fővad e visszafejlődésének javítására s főleg az agancsképződés fejlesztésére különféle szerek, a többi között a Holfeld-féle por is használtatott, azonban eredmény nem igen volt tapasztalható.
A fővadat a fent említett vadaskertekben nagy mennyiségénél fogva mesterséges takarmánynyal, még pedig széna-lombtakarmánynyal, kukoriczával, vadgesztenyével, burgonyával, répával és makkal etetik. A széna- és lombtakarmányt erre a czélra készített pajtákban, a nedvdús takarmányt pedig a fákhoz erősített vályukból nyujtják a vadnak. Ezenkívül a vad számára só-nyalatókat állítanak fel. A Pálffy Miklós herczeg vadasában felállított legújabb só-nyalatókba az agyagon és són kívül még a Bartel-féle etető mészport is keverik. Ezt a három alkatrészből összegyúrt, tésztanemű anyagot, hordozható sónyalatók alakjában, ládákban nyujtják a vadnak.
E vadasokban egyes években a fővadnál járványok észleltettek. 1884-ben Károlyi Lajos gróf stomfai vadasában, tüdővész következtében, mintegy 200 drb és 1898-ban Pálffy Miklós herczeg vadasában 70 darab hullott el lépfene következtében. Károlyi Lajos gróf vadaskertjéből, miután a fővad annyira elszaporodott, hogy annak csökkentéséről kellett gondoskodni, élő vadat adtak el Ausztria-, Tirol-, Németország-, Franczia- és Oroszországba. A számszerű legnagyobb küldemény 90 darab volt, mely a Kaukázusba, az orosz császári borsumi vadaskertbe szállíttatott, s kivéve 1 drbot, mely a rekeszben Podvolocsiszkánál elhullott, szerencsésen érkezett rendeltetési helyére. Megjegyzésre méltó, hogy a vad vasúton és tengeren a rekeszben történt szállítása alatt csak vizet és zabot kapott táplálékul. A szállítás 3 hétig tartott. 296Az említett főúr stomfai vadasából benépesíti fővaddal Szatmármegyében a saját, továbbá a kincstári, laposbányai és fernezelyi erdőgondoksági, nemkülönben a nagybányai és felsőbányai városi erdőket, melyeket bérel.

„Mon repas”, vadászlak a malaczkai uradalomban.
Saját felvételünk
A szarvasvadászat sikeres gyakorlása czéljából a Kis-Kárpátok legszebb fekvésű helyein vadászkastélyok és vadászlakok épültek, a hol szarvasbőgés alkalmával a főúri társaságok legelőkelőbbjei űzik a vadászat sportját.
Az utolsó évtizedben a szarvaslövetésnek a bőgés ideje alatt való bérbeadása nagy mértékben terjedt el s tekintve, hogy a németországi bérlők nagy árakat fizetnek egy-egy szarvas lelövetéséért, a kisebb vadászatok tulajdonosai is bérbe adják területüket. A vármegyében átlag évenként mintegy 340–350 darab szarvast és tehenet lőnek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me